NFL: simább volt a vártnál – a Lions legyőzte idegenben a Packerst

CS. M.CS. M.
2023.09.29. 08:03
null
A vártnál simábban nyert a Lambeau Fielden a Lions (Fotó: Getty Images)
Szoros meccsnek gondolták, a vártnál simább lett: a Detroit Lions idegenben, a Lambeau Fielden 34–20-ra legyőzte a Green Bay Packerst az NFL alapszakaszának 4. fordulójában, magyar idő szerint péntek hajnalban.  


Pikáns volt a párosítás, hiszen legutóbb a múlt idény alapszakaszának utolsó hetében csapott össze egymással a két franchise, akkor a Lions már tét nélkül gyalulta földbe a Packerst, amely éppen emiatt nem jutott be a rájátszásba – még Aaron Rodgersszel.

Immár Jordan Love irányította a wisconsiniakat, akik a meccs elején egyből interceptiont szereztek Jared Gofftól, majd egy mezőnygóllal feliratkoztak a táblára. Nos, innentől jött a teljes Lions dominancia…

Goff jól mozgatta a csapatot, de a sikeres támadások igazi letéteményese a futó, David Montgomery volt, aki a meccs végére 141 totál yardot szerzett, 3 touchdown mellett. Ezen felül a Lions védőfala is tette a dolgát, hiszen négyszer is földre vitte Love-ot, pedig a Packers támadófala kiemelkedő.


A túloldalon 27–3 után, a második félidőben adtak először magukról életjelet: Christian Watson másodéves elkapó TD-vel tért vissza sérüléséből, Love pedig futott egyet, így 27–17 is volt az állás, ám a Lions ezután még tudott hatpontos szerezni, amivel lezárta a meccset. A vége 34–20 lett.


A Packers 4 meccs után 2–2-vel, a Lions 3–1-gyel áll.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
Green Bay Packers–Detroit Lions 20–34

Legfrissebb hírek

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 7:35

Óriási végjáték után a Broncos visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2026.11.02. 01:52

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
2026.11.02. 00:42

A három labdavesztés és a gyenge futójáték is belefért a Packersnek a Panthers ellen – videó

Amerikai sportok
2026.10.30. 09:20

Amerikából jöttem: kamu volt a Chiefs-visszatérés, vagy most nem kéne túlreagálni?

Amerikai sportok
2026.10.29. 20:30

A csereirányítóval játszó Eagles egy félidőig tudta tartani a lépést a Cowboysszal – videó

Amerikai sportok
2026.10.27. 09:03

A Super Bowl MVP-je súlytalan volt, a címvédő Seattle vette el a Chiefs veretlenségét – videó

Amerikai sportok
2026.10.26. 04:17

A 49ers elvesztette, a Vikings megőrizte veretlenségét az NFL-ben

Amerikai sportok
2026.10.26. 01:30