A Chicago Bulls visszavonultatja Derrick Rose mezszámát – hivatalos

M. B.M. B.
2025.01.04. 18:47
Derrick Rose (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Chicago Bulls a hivatalos felületein közölte, hogy a következő idényben visszavonultatja korábbi játékosa, Derrick Rose 1-es számú mezét.

„Az 1-es szám örökre Chicagóban marad”  – olvasható a franchise szűkszavú közleményében, utalva arra, hogy Rose az Illinois-i nagyváros egyik legszegényebb, legveszélyesebb negyedéből érkezve lett a Bulls meghatározó alakja.

A 35 éves játékost – aki 2024 szeptemberében intett búcsút a profi kosárlabdának – 2008-ban draftolta a Bulls a draft legelső helyén, majd meg is nyerte az év újonca címet az első idényében. Az MVP-n felül a chicagói klasszist háromszor All-Star csapatba is beválasztották és egyszer még az All-NBA első csapatába is bekerült. A pályafutása legjobb évében több mint 25 pontot és 7.7 asszisztot átlagolt, valamint az alapszakaszban a liga legjobb eredményét produkálta a Bullsszal (62 győzelem 20 vereség), amivel egészen a Konferenciadöntőig menetelt akkor. Egy évvel később azonban a playoff első körében egy nagyon csúnya sérülést szedett össze Rose, ami meg is pecsételte karrierje folytatását. 

Derrick Rose a Bulls mellett a New York Knickst, a Cleveland Cavalierst, a Minnesota Timberwolvest, a Detroit Pistonst és a Memphis Grizzliest erősítette pályafutása során.

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
5 órája

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
18 órája

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
2026.08.11. 17:04

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
2026.07.22. 21:01

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25