NBA: fekete sminkben, piercingekkel jelent meg Butler a Heat fotózásán – videók

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.02. 17:39
null
Mindenkit meglepett a megjelenésével Jimmy Butler (Fotó: Twitter/Miami Heat)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Miami Heat sztárjátékosa, Jimmy Butler ismét tréfát űzött a csapata médianapjából, ezúttal „emósnak” öltözve, kivasalt hajjal, piercingekkel, kifestett körmökkel fekete sminkben jelent meg és lepett meg mindenkit a fotózáson.

A Miami kiscsatára minden bizonnyal azért öltözött ilyen kihívóan, mert az NBA és a ligához közeli médiaforrások az ezen a napon készült képeket használják fel az egész idényben a különböző grafikák készítése során, így Butler ezzel jelentősen megnehezíti a dolgukat.

Mindezek ellenére, amikor megkérdezték a viselet okáról, a mentális állapotára fogta, aminek a hátterében állhat akár a napokban bekövetkezett Damian Lillard-csereüzlet is, hiszen a Portland Trail Blazers irányítója többször hangsúlyozta, hogy szívesen játszana a Heatnél, mégis a Milwaukee Bucksban landolt.

Butlernek nem ez volt az első ilyen „akciója”, a tavalyi fotózásra meghosszabbított hajjal érkezett, amit akkor még sokan úgy véltek, hogy komolyan is gondolt sztárkosaras, ám hamar kiderült, hogy csak szeret viccet űzni az ilyen eseményekből.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik