Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

„Miért akarom még mindig ezt csinálni? Mert imádom a versengést. És imádom ezt a csapatot. Ennyi. Gyönyörű, amit az elmúlt harminc évben felépítettünk itt – fogalmazott beszédében Pat Riley, majd az esetleges visszavonulásról/lemondásról/félreállásról azt mondta: – Egy napon bekövetkezik. Ne higgyék, hogy néha nem jár ezen az agyam. Múlnak az évek, ugye. Nyolcvanegy vagyok, ez már előrehaladott kor. Majd Micky és Nick eldönti, hogy kiöregedtem-e vagy sem. Mindenesetre élvezem, amit csinálok.”
Az említettek, Micky Arison tulajdonos és Nick Arison vezérigazgató, valamint Andy Elisburg általános menedzser és Riley nagyon hosszú ideje közösen vezeti a Heatet, nem is akárhogyan. Az 1995–1996-os idény, azaz a floridai Riley-korszak kezdete óta a Heaté a liga negyedik legjobb mutatója minden mérkőzést beleszámítva (a San Antonio, a Los Angeles Lakers és az Oklahoma City/Seattle előzi meg), a csapat háromszor bajnok is lett (2006, 2012, 2013).
„Nem az enyém az utolsó szó, soha nem is volt. És őszintén szólva nem is akarom, hogy az enyém legyen” – jellemezte a döntéshozatalt a csapatot két időszakban vezetőedzőként is szolgáló Riley, hozzátéve, hogy teljes az egyetértésük abban is, hogy a playinben véget érő idei szereplés nem méltó a csapathoz.
„Az utóbbi három-négy évre, leszámítva a 2023-as döntőbe jutást, nem különösebben lehetek, lehetünk büszkék. Sorolhatnék egy csomó mentséget, de nem akarok. Ebben az idényben egyszerűen nem voltunk elég jók. Pedig a keretünk elég mély ahhoz, hogy csinálhattunk volna valami nagyszerűt. Mindig is nagy győzelmekben gondolkodtam. És szeretnék egy újabb bajnoki diadalmenetet a Biscayne Boulevard-on. Lehet, hogy megvalósul, és persze lehet, hogy nem.”
Az újságírók rákérdeztek, nem tervezi-e mások receptjét követve áruba bocsátani a csapat legjobbját, a 2017-es NBA-bemutatkozásától mindmáig a Heatben játszó, immár kétszeres olimpiai bajnok Bam Adebayót, hogy a cserébe érkező több minőségi játékos segítségével teljesen átformálhassa a csapatot.
„Nem zárok ki semmit, de feltett szándékom, hogy a csapatot továbbra is Bam köré építjük. Amíg nem ajánlanak fel érte nyolc draftjogot, mellé Wembanyamát, addig nem tervezek megválni tőle – ütötte el egy viccel a felvetést Riley. – Reményeim szerint a következő idény egészen más lesz. Az átigazolási időszakban nagyon rámenősek leszünk, és a fő cél, hogy Bamnek segítőtársakat találjunk. Megérdemelné, hogy egy ütőképesebb csapat alakuljon ki körülötte, hiszen a munkából rá jutó részt ő maradéktalanul beteszi a közösbe. Egy pillanatig sem neheztelek rá amiatt, hogy nem palástolja az idei szereplésünk miatti csalódását.”
A Heat március közepe táján hullámvölgybe került, lecsúszott az automatikus rájátszásbeli részvételt érő alapszakaszi pozíciókról; keleti tizedik helyezettként maradt neki a playin, amelyben nagy csatát, hosszabbítást követően 127–126-ra kikapott a Charlotte-tól, és kiesett.








