NBA: a Cavaliers visszavonultatja Kevin Love mezét

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 11:40
null
Kilenc évet játszott Kevin Love Clevelandben (Fotó: AFP)
Mint arról már beszámoltunk, Kevin Love kilenc clevelandi év után a Miami Heatben folytatja az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA). A Cavaliers legfrissebb nyilatkozatában megköszönte az erőcsatárnak a csapatnál eltöltött éveket és kijelentette, visszavonultatják a játékos mezszámát.


Love 2014 óta erősítette a Cleveland csapatát, ezalatt ötször All Starnak és kétszer második körös All-NBA-játékosnak is megválasztották. A csapatnál eltöltött kilenc éve során a Cleveland négyszer is a nagydöntőbe került és a Kevin Love, LeBron James, Kyrie Irving trió vezetésével egyszer meg is nyerte a Larry O'Brien-trófeát.

Minden múltbéli siker ellenére a 34 esztendős veterán az utóbbi szezonokban kevés játéklehetőséget kapott, leginkább a sok sérülés és a Cavaliershez csatlakozó tehetséges fiatalok miatt. Miután az idei All Star-gála előtti 12 mérkőzésen egyszer sem lépett pályára, Love megkérte a csapatot, hogy vásárolják ki, ami sikeresen meg is történt.

Love csak ennyit osztott meg Twitteren a távozását követően:

„Az összes clevelandi és ohiói embernek köszönök mindent. Imádlak benneteket és mindig imádni is foglak.”

A kivásárlásról a csapat hivatalos közleményt adott ki, amiben a köszönetnyilvánítás mellett megemlítik, hogy visszavonultatják Love ikonikus 0-s mezszámát.

„A Love iránt érzett csodálat és hála végett a Rocket Mortgage FieldHouse-ban a mennyezetre felhúzva állítjuk ki a mezét.”


 

Legfrissebb hírek

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

NBA: kiesett a keleti első Cleveland, az Indiana vívhatja a főcsoportdöntőt

Amerikai sportok
2025.05.14. 07:18

NBA: Mitchell 43 pontjával szépített a Cavs, újra előnyben Jokicsék

Amerikai sportok
2025.05.10. 08:25

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
2025.05.05. 08:55

A Cleveland minden idők legnagyobb söprésével jutott tovább az NBA-rájátszás első köréből

Amerikai sportok
2025.04.29. 07:18

NBA: kétmeccses előnyben a Boston és a Cleveland – videók

Amerikai sportok
2025.04.24. 07:06

Curry és Butler vezérletével elvette a Houston pályaelőnyét a GSW – videók

Amerikai sportok
2025.04.21. 07:23

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28
Ezek is érdekelhetik