NFL: egyetemi bajnokságból az NFC-döntőig – ismét találkozik a két fiatal sztárirányító

S. B.S. B.
2023.01.25. 16:46
null
2019 után ismét találkozik Hurts és Purdy (Fotó: NBC)
Vasárnap rendezik meg a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) elődöntőit, ahol az NFC győzelemért a San Francisco 49ers és a Philadelphia Eagles mérkőzik meg. A csapatokat két rendkívül fiatal játékos, Jalen Hurts és Brock Purdy irányítja, akik az egyetemi ligában végletekig izgalmas mérkőzésen találkoztak már egymással.

 

2019-ben az első osztályú egyetemi amerikaifutball-ligában (NCAA) Hurts az ország top 10 legjobb csapata között számontartott Oklahoma Soonerse látta vendégül az esélytelennek kikiáltott Iowa State Cyclonest, Purdyvel az élen.

Mint arra számítani lehetett, a Sooners uralta az első félidőt, így a felek 35–14-es oklahomai előnnyel vonulhattak az öltözőbe két játékrész után. Hurts ekkorra már három dobott és egy futott touchdownt is össze tudott szedni.

A harmadik negyedtől viszont hatalmasat fordult a játék képe. Purdy szárnyra kapott, és összesen ötször juttatta be a labdát az end zone-ba. Az utolsó másodpercekben egészen 42–41-ig kapaszkodott az Iowa, de a kockáztatás nem vált be, mert sikertelen kétpontossal zárta a találkozót, így a vártnál nagyobb szenvedés árán, de nyert az esélyesebb Oklahoma.

Az idei draft utolsó választottja, az eddig veretlen mutatójú Purdy és az MVP-cím egyik legnagyobb várományosa, Hurts vasárnap az Eagles otthonában csap össze, ahol a tét a Super Bowl-ba jutás lesz.


 

Legfrissebb hírek

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
2026.03.19. 08:56

Rekordszámú magyar női úszó az amerikai egyetemi úszóbajnokság döntőjében

Úszás
2026.03.17. 15:28

Kós Hubert: Van, hogy elfelejtem, ki vagyok

Úszás
2026.02.25. 08:02

Kós Hubert lett a mezőny legeredményesebb úszója az amerikai egyetemi konferenciadöntőben

Úszás
2026.02.22. 11:43

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2026.01.12. 01:48

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17
Ezek is érdekelhetik