NHL: a Detroit és a Columbus átkerül a Keleti főcsoportba

MTI MTIMTI MTI
2013.03.14. 21:28
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezető testülete csütörtökön elfogadta azt a javaslatot, melynek alapján a következő szezontól megváltoztatják a csoportok beosztását.

Az új rendszer szerint megmarad a Keleti és Nyugati konferencia, azonban a Detroit Red Wings és a Columbus Blue Jackets utóbbiból az előbbibe kerül, míg fordított utat jár be a Winnipeg Jets, így nyugaton 14, keleten pedig 16 csapat lesz. A főcsoportokat az eddigi három helyett két divízióra osztották.

Az NHL indoklása szerint a változtatásokat az indokolta, hogy a jelenlegi csoportokon belül rendkívül nagyok a földrajzi távolságok és az időeltolódások, de az új beosztásban ezek a szempontok a korábbiaknál jobban érvényesülnek, azaz jelentősen lecsökkennek.

A következő három idényre elfogadott terv az eddigiekhez hasonlóan garantálja, hogy a csapatonkénti 82 alapszakaszmeccs során mind a 30 együttes jégre lép valamennyi csarnokban.

A rájátszás marad konferenciánként 8-8 csapatos, de annak mezőnye úgy alakul ki, hogy minden divízió első három helyezettje automatikus résztvevő lesz. A fennmaradó két-két, úgynevezett szabadkártyás helyet pedig az a további két együttes szerzi meg, amelyeknek a lemaradók közül a legtöbb pontja van. A jelenlegi rendszer szerint a hat csoportgyőztes mellett további 5-5 gárda jutott rájátszásba a pontszámok alapján.

AZ NHL CSOPORTBEOSZTÁSA A KÖVETKEZŐ SZEZONTÓL:

NYUGATI FŐCSOPORT
A-csoport: Anaheim Ducks, Calgary Flames, Edmonton Oilers, Los Angeles Kings, Phoenix Coyotes, San Jose Sharks, Vancouver Canucks
B-csoport: Chicago Blackhawks, Colorado Avalanche, Dallas Stars, Minnesota Wild, Nashville Predators, St. Louis Blues, Winnipeg Jets

KELETI FŐCSOPORT

C-csoport: Boston Bruins, Detroit Red Wings, Montreal Canadiens, Toronto Maple Leafs, Buffalo Sabres, Florida Panthers, Ottawa Senators, Tampa Bay Lightning
D-csoport: Columbus Blue Jackets, Carolina Hurricanes, Washington Capitals, New Jersey Devils, New York Islanders, New York Rangers, Philadelphia Flyers, Pittsburgh Penguins

Legfrissebb hírek

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
23 órája

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29
Ezek is érdekelhetik