Vízilabda: Burián Gergely és Vigvári Vince BL-győztes a Barcelonetával

Rendkívül közönségszórakoztató mérkőzést vívott egymással a spanyol Barceloneta és az olasz Pro Recco a férfi vízilabda Bajnokok Ligája-döntőjében Máltán – nem a védelmekről szólt az első félidő, a nagyszünetig 23 gól született, ami sok esetben egy teljes vízilabdameccsre elegendő mennyiség lenne. Az elődöntőben az Olympiakoszt legyőző Recco a 20. döntőjét játszotta, és 12. címére pályázott (2023 után az újabbra), míg az FTC-t szétlövések után felülmúló Barceloneta a 2014-es első győzelme után a másodikra, azok után, hogy a mostani finálé előtt hat elődöntőben is alulmaradt.
Jól kezdett a Barceloneta, rendre a Pro Reccónak kellett futnia az eredmény után, Burián Gergely 3–1-nél az első gólját lőtte. 6–6-tal zárult az első negyed, majd úgy tűnt, az olaszok összerakják a védelmet, miközben kétszer is három góllal vezetett a második negyedben. Utóbbinál, 11–8-as olasz előnynél talált be újból Burián. A dudaszó előtt felzárkózott egyre a Barceloneta.
Fordulás után a spanyol együttes kezdte átvenni ismét az irányítást, bár Gianmarco Nicosia a negyed közepén kivédte Alberto Munárriz büntetőjét, de az olaszok kerültek megint az üldöző pozícióba. A negyedik negyed elején Nicosia Bernat Sanahuja ötméteresét hárította, de közben a Pro Recco több lehetőségét elpuskázta, miközben a negyed felénél a Barceloneta már kettővel ment (16–14). Burián Gergely a hajrában meglőtte a harmadik gólját, 1:39 maradt hátra, amikor rosszkézről éles szögből betalált (17–15), és ugyan Matteo Iocchi még közelebb hozta az olaszokat, az utolsó perc elején a Recco időkérése után nem sikerült újabb gólt lőni, a spanyol csapat pedig zseniálisan őrizte a labdát, pörgette le az időt, 11 másodperccel a vége előtt távoli lövésből még egy szögletet is sikerült kiharcolni – 33 gólos meccsen 17–16-ra diadalmaskodott.
A Barceloneta ezzel 12 év után megszerezte második BL-címét két magyarral, a háromgólos Buriánnal és a négyes döntőt kézsérülés miatt kihagyó, ám Máltára elutazó Vigvári Vincével, aki a többiekkel együtt ünnepelt a medencében.
FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ, GZIRA
Barceloneta (spanyol)–Pro Recco (olasz) 17–16 (6–6, 5–6, 3–2, 3–2)
G: Biel, Burián 3-3, Munárriz, Sanahuja, Tahull, Valls 2-2, A. Bustos, Gomila, Velotto, ill. Condemi, Iocchi 3-3, Cassia, Di Fulvio, Fondelli, Granados, Presciutti 2-2
A 3. HELYÉRT
FTC-TELEKOM–OLYMPIAKOSZ (görög) 16–13 (5–4, 4–5, 2–2, 5–2)

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!







