Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Az elődöntőért küzdő jelenlegi világ- és Európa-bajnok Spanyolországnak kötelező volt a győzelem Franciaország ellen, ezzel együtt toronymagas esélyese is volt a találkozónak a középdöntő E-csoportjának második fordulójában – bár egy ideig nem tudta kellőképpen lerázni a riválist.
Nem kezdtek a csapatok gólveszélyesen, illetve onnan is meg lehet közelíteni, hogy mindkét oldal jól védekezett – a franciák többször szereztek labdát, míg a spanyoloknál a blokkok mellett Unai Aguirre teljesítménye volt remek: a félidőig 75 százalékban védte ki a lövéseket (12/9). A franciák szereztek vezetést Alexandre Bouet által, és bár utána a spanyolok 4–0-s sorozattal léptek el, ekkor már a második negyed közepén jártunk. A nagyszünetig mindössze nyolc gól született, az állás 5–3 volt a David Martín vezette Spanyolország javára.
A fordulás után Roger Tahull góljával hiába vezetett ismét hárommal a spanyol együttes, Hugo Fontani ezután több szép védést mutatott be, elöl pedig két ziccert is kihasználtak a franciák Romain Marion-Vernoux és Lorris Canovas révén, ezzel felzárkóztak egy gólra (5–6). Utána két francia támadás is kontra faulttal végződött, míg a spanyolok elkezdték kíméletlenül kihasználni a helyzeteiket, Bernat Sanahuja ötméteresből és emberelőnyben is betalált, csapata a záró szakaszt négygólos (10–6) előnyből várhatta.
Innen már nem tudott visszajönni Vjekoslav Kobescak csapata, amely végül 14–8-ra kikapott Spanyolországtól, és továbbra is pont nélkül áll. Az általában a legtöbb gólt termelő, ezúttal két góllal záró Thomas Vernoux-t az utolsó percben kipontozódó háromgólos Bouet túllőtte, míg a spanyolok szépen elosztották egymás között a találatokat, hatan is két gólt szereztek, Sanahuja mellett Alejandro Bustos, Sergi Cabanas, Miguel de Toro, Álvaro Granados és Marc Larumbe is. A kapuban Aguirre 60 százalékkal zárt (20/12).
FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
Franciaország–Spanyolország 8–14 (1–2, 2–3, 3–5, 2–4)
18.00: Montenegró–Hollandia (Tv: M4 Sport)
20.15: Magyarország–Szerbia (Tv: M4 Sport+)
| E-CSOPORT | M | Gy | Gy (szétlövés) | V (szétlövés) | V | Gk | Pont |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. Spanyolország | 4 | 3 | – | – | 1 | +20 | 9 |
| 2. Magyarország | 3 | 3 | – | – | – | +16 | 9 |
| 3. Szerbia | 3 | 2 | 1 | – | – | +7 | 8 |
| 4. Montenegró | 3 | 1 | – | – | 2 | −10 | 3 |
| 5. Hollandia | 3 | – | – | 1 | 2 | −14 | 1 |
| 6. Franciaország | 4 | – | – | – | 4 | −19 | 0 |

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n







