Fekete Gergő: Igazából most kezdődik az Európa-bajnokság

2026.01.16. 19:37
null
Fekete Gergő (Fotó: Kovács Péter)
Mint ismert, a magyar férfi vízilabda-válogatott 16–11-re legyőzte Hollandiát a belgrádi Európa-bajnokság középdöntőjének 1. fordulójában. A meccset követően többek közt Fekete Gergő nyilatkozott az M4 Sportnak.

 

„Nehezen kezdődött a mérkőzés. Tehetséges csapat a holland, nagyon küzd a végéig, ezért fej fej mellett haladtunk. Egyénileg is előre tudtam lépni a hajrában, de ez nem sikerült volna a társak nélkül” – kezdte M4 Sportnak tett nyilatkozatát Fekete Gergő.

„Több hibánk volt, mint eddig, volt több rossz passz, ezen változtatnunk kell. Nem sikerült ezeket leredukálnunk, így tudtak mindig visszajönni” – mondta, majd rátért a szerbek elleni következő, vasárnapi meccsre is. 

„Mindent meg fogunk tenni a szerbek ellen, igazából most kezdődik az Európa-bajnokság, meg kell őket vernünk, hogy bejussunk a legjobb négybe.”

Varga Zsolt szövetségi kapitány is nyilatkozott: „Tudtuk azért, hogy ez egy nehéz meccs lesz, minden meccsükön jól játszottak, láttam bennük ezt a potenciált, jó csapat lett a holland. Higgadtak maradtunk, nekünk ez a meccs nagyobb nyomás volt, mint nekik, nekünk ez egy kvázi kötelező mérkőzés volt. Voltak olyan periódusai a meccsnek, ahol siettettünk helyzeteket, lehetett volna ez simább is. Ebből is lehet, s kell is tanulni. A kötelező része megvan, jön az a része, ahol eldől az egész Európa-bajnokság sorsa.”

Vízilabda
2026.01.16. 19:19

Az utolsó negyedben dőlt el, öt góllal győztük le Hollandiát a férfi vízilabda Eb-n

Fekete Gergő öt, Vigvári Vince négy gólt szerzett. Egy durvaság utáni négy perces emberelőny döntötte el a találkozót.

A Nemzeti Sport kérdésére, miszerint ilyen ellenféllel szemben nehezebb volt-e megőrizni a minket jellemző stabil védekezést, a szövetségi kapitány így felelt: „Inkább úgy fogalmaznék, hogy néhány alkalommal rendezetlenek voltunk elöl, olykor emberfórban is, és a kihagyott helyzeteinkből lefordulva dobták nekünk a góljaikat. Ez tette igazán szorossá a mérkőzést, ha ezeket belőjük, stabilabban nyerünk.”

A Csoma Kristófot váltó Vogel Soma az utolsó negyedben kapott lehetőséget a hollandok ellen, a kapujára tartó öt lövésből négyet hárított. „Izgultam a padon is, leginkább akkor, amikor a harmadik negyedben egyenlítettek, miután a másodikban három góllal is vezettünk. A csapattársak a vízben is érezték, hogy megint meccs van, újra meg kell dolgozni az előnyért. De az izgalmam elillant, amint vízbe ugrottam, magabiztosan védtem, a védelem is stabil volt előttem, kevés lövés jutott el hozzám.”

Kérdésünkre, mi lehetett a fordulópont, Vogel úgy látta: elfáradtak a rivális játékosai az utolsó negyedre, lassabban és távolabbra értek fel a kapunkhoz. „Nálunk pedig a kulcsjátékos elsősorban Fekete Gergő volt, aki nem ijedt meg a lehetőségektől, sőt, a »tökösségével« még a félhelyzeteket is belőtte. Az ő magabiztossága pedig hatással van a többiekre, azokra is, akiknek kicsit döcögősebben ment.”

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 16–11 (4–4, 4–2, 3–4, 5–1) 
Belgrád. Vezette: Sztavridisz (görög), Berisivili (grúz)

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos sikert értek el férfi pólósaink Japán ellen

Vízilabda
2026.07.15. 15:46

„Kaptam egyet a bokámra, de jól érzem magam” – Kylian Mbappé a sérüléséről

Foci vb 2026
2026.07.10. 00:51

Férfi vízilabda vk-döntő: Varga Zsolt kijelölte a sydneyi keretet

Vízilabda
2026.07.08. 11:45

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
2026.07.05. 08:43

Mahrez a vb-kiesés után: Ez volt az utolsó meccsem nemzeti színekben

Foci vb 2026
2026.07.03. 08:17

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
2026.06.30. 21:43

„Hihetetlen a támdósorunk” – Dembélé a csapategységet dicsérte a csoportgyőzelem után

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:37