Osztrák hokiliga: sorozatban harmadszor kapott ki a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2026.01.18. 18:26
null
(Fotó: fradi.hu)
Az ICEHL vasárnapi játéknapján a magyar csapatok közül egyedül az FTC-Telekom lépett jégre, a Pustertal Wölfe otthonában zárta le hárommérkőzéses idegenbeli sorozatát. Bár sokáig szoros volt az állás, az olaszok otthon tartották a három pontot.

Javuló formában vágott neki a hétnek az FTC-Telekom csapata, de szerdán, pénteken és vasárnap egyaránt idegenbeli mérkőzések vártak rájuk, méghozzá nem is az egyszerű fajtából. A hét első két fellépésén nem járt sikerrel a csapat, Linzben 5–1-re, míg a Bolzanóban 3–2-re kapott ki.

A vasárnapi fellépésen alaposan bekezdett a Pustertal, húsz másodperc után JC Lipon már veszélyeztetett, a túloldalon Gordon Green nevéhez fűződött az első lehetőség. Az olaszok időnként magasan letámadták a Ferencvárost, ami nem ízlett a magyar együttesnek. A korongkihozatalokba többször is hiba csúszott, így viszont nehezen alakultak ki veszélyes szituációk bolzanói kapunál. Ha el is jutott az olaszok harmadába a Fradi, nehezen tudott igazán nagy helyzetbe kerülni, fölényben játszott a Wölfe. Ez hét perccel a játékrész vége előtt gólban is megmutatkozott, egy késleltetett kiállításnál beszorultak a ferencvárosiak, és Matthias Mantinger pontos lövése a felső sarokban kötött ki. A harmad végén kettő plusz két perces kiállítást kapott Austin Osmanski, a fór nagy része a második húsz percre nyúlt át.

Az öt a négyes szituációval azonban nem tudott élni a Fradi, kevés nagy lehetőséget tudott kialakítani az együttes. Ezzel együtt Greennek nagy lehetősége volt, egyedül ugorhatott ki, de Edward Pasquale eszén nem tudott túljárni. A kihagyott ziccer megbosszulta magát, még ebben a fórban kettőre növelte az előnyét a Pustertal, Austin Rueschhoff két csel után a szélen érkező Mats Mikael Frycklund elé tálalt, aki nem hibázott. A 2–0 mintha kicsit megnyugtatta volna a hazai együttest, a magyar csapat is pontosabban hokizott, aminek lett az eredménye, a játékrész közepén Brady Shaw és Green harcolt meg a korongért a sarokban, Green élesen belőtte középre, ahol Aku Kestilä érkezett jó ütemben és szépített. A folytatásban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de újabb gól a második szünetig nem esett.

Az utolsó húsz perc elején Alexander Joseph Ierullo ugrott ki egyedül, de Bálizs védett, majd a túloldalon ismét Green került helyzetbe, de ez is kimaradt. Bár a hosszú túra utolsó játékrészében jártunk, a Fradi küzdött, ment előre és majdnem sikerült egyenlítene. A Jussi Tammela vezette sor nagy nyomást helyezett az olasz kapura, de Pasquale fekve is védett. Kilenc perccel a vége előtt egy kontrát Henry Bowlby zárt le, majd később emberelőnyben Ierullo volt eredményes. Eldőlt a mérkőzés, a végére még jutott egy olasz gól, a Ferencváros 5–1-es vereséggel és ezáltal nulla ponttal zárta idegenbeli sorozatát.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA, ALAPSZAKASZ
PUSTERTAL WÖLFE (olasz)–FTC-TELEKOM 5–1 (1–0, 1–1, 3–0)
Bruneck, 3104 néző. V: Nikolic, Ofner (osztrákok), Padatscher, Rigoni (olaszok)
PUSTERTAL: Pasquale – Lauridsen (1), Di Tomaso / Glira, Osmanski / Zanatta, Nitz – Saracino, Andergassen, Lipon / Lobis, Bardreau (1), BOWLBY 1 (1) / MANTINGER 1 (1), FRYCKLUND 2 (2), Rueschhoff (2) / Ierullo 1, Ticar, Purdeller. Edző: Jason Jaspers
FTC: Bálizs – Bengtsson, Lindgren / Horváth M., Tóth G. / Hudec, Hadobás – Shaw (1), KESTILÄ 1, Laskawy / G. Green (1), Coulter, Antonen / Sofron, Molnár D., TAMMELA  / Mihalik A., Mattyasovszki, Galajda. Edző: Timo Saarikoski
Kapura lövések: 39–23
Emberelőny-kihasználás: 2/2, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Timo Saarikoski: – Az első harmad nem sikerült jól, túl sokszor fordultak ránk, nagyon sok gólszerzési lehetőségük volt. Azt ezt követő harminc percben jó hokit játszottunk. Aztán a helyzetek kimaradtak, ők lefordultak egy kontrából, betaláltak emberelőnyben, és ezzel vége is lett a mérkőzésnek.

További eredmények: Salzburg–Bolzano 7–4 (1–1, 4–2, 2–1), Linz–Klagenfurt 3–5 (1–0, 2–3, 0–2)

 MGYHGYHVVL–KGk 
1. Klagenfurt3823456133–90+4382 
2. Graz3820666125–80+4578 
3. Salzburg39206310133–82+5175 
4. Bozen Südtirol38212510135–100+3572 
5. Pustertal Wölfe37193312130–99+3166 
6. Olimpija Ljubljana38176213139–106+3365 
7. Fehérvár AV193915251793–122–2954 
8. Linz39126120123–127–449 
9. Vienna Capitals3813341894–114–2049 
10. FTC39131619102–140–3847 
11. Villach37123418113–126–1346 
12. Vorarlberg378442189–146–5736 
13. Innsbruck395422894–171–7725 
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: gólokban gazdag meccsen győzött a Csíkszereda Brassóban

Jégkorong
46 perce

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
20 órája

A Ferencvároshoz igazol a horvát támadó – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 órája

Hoki: benn maradt az U18-as A-csoportos leány-vb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
23 órája

DVTK: Elton Acolatse a Ferencvárost választhatja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:22

Megújul a fehérvári katlan, az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok

Képes Sport
Tegnap, 9:15

Frázis és panel helyett – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:46

Orosz Pál: Csatárt mindenképpen igazolnunk kell

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:42
Ezek is érdekelhetik