Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Miközben az ETO erősödött a két együttes tavaly nyári Konferencialiga-párharca óta (a hütteldorfiak emlékezetes csata után 3–2-es összesítéssel jutottak a főtáblára), az osztrák sztárklub kisebb összeomlást élt meg az ősszel, Peter Stöger vezetőedzőt menesztették (az év eleje óta pedig már nem is az utódja, Stefan Kulovits az edző, hanem Johannes Hoff Thorup), a bajnoki aranyéremről szőtt álmok atomjaira hullottak, a Kl-ben pedig az utolsó helyen esett ki.
Győri részről jelentős hiányzó volt a mérkőzésről Nadir Benbuali (a helyén Nfansu Njie játszott), és az eddig is sérüléssel bajlódó Paul Anton és Tóth Rajmund. Anton helyettesítése megoldható a győrieknek, hiszen Vingler László hasonló játékstílust képvisel, az NB I-ben pedig Stefan Vladoiu pótolhatja Tóthot, hiszen Megyeri Balázs kapuba állításával az ötmagyaros ajánlás betartását is rugalmasabban tudja kezelni a klub. A tapasztalt kapus az utolsó négy őszi meccsből háromszor is kezdett, és januárban is azt lehetett letapogatni a tesztmeccseken pályára lépő sorokról, hogy már nem Samuel Petrás az első számú jelölt a poszton. A szlovák kapus ezúttal csereként kapott szerepet a második félidőben. A vasárnapi, Ferencváros elleni rangadóra kulcskérdés, hogy Nadir Benbuali visszatér-e az együttesbe, ég és föld a különbség a csapat játékában, amikor az algériai játszik.
Az első félórában néhány kósza ETO-lövés kavarta fel az állóvizet, a szünetig pedig a győriek erősödő letámadása miatt a játék tempója felgyorsult. Elismerés illeti a vendégeket, mert uralták a mérkőzést, és a szintén alapcsapatukkal játszó (néhány napja a Ferencvárost 1–0-ra legyőző) hütteldorfiakkal ellentétben legalább próbáltak fogást találni a védelmen. Sokkal frissebben futballozott az NB I-es listavezető, mint az edzőtábort záró fellépésen a hét közepén, és a viszonylagos fölénye a szünet előtt gólt eredményezett: Vitális Milán remek keresztlabdájából Claudiu Bumba kapásból centerezett a jobb oldalon, középen pedig a menteni igyekvő Serge-Philippe Raux-Yao juttatta a saját kapujába a labdát. Gyorsan észbe kapott a Rapid, szép támadás után Megyeri Balázs védésével zárult az első félidő.
A szünet után kibújt a sündisznóállásból a Rapid, de helyzeteket nem alakított ki, a 63. percben sort cserélt, és ekkor hagyta el a pályát a magyar válogatott szárnyvédője, Bolla Bendegúz is. Innentől felborult a pálya, a legtöbb győri lehetőség ezután következett, Zseljko Gavrics kétszer, Daniel Stefulj egyszer hibázott nagy helyzetben, Csinger Márk fejese nem sokkal kerülte el a kaput, Nfansu Njie fejesét pedig bravúrral védte a kapus. A 89. percben megérdemelten duplázta meg az előnyét Deian Boldor révén az ETO, amely így megnövekedett önbizalommal fordulhatott a Ferencváros elleni bajnoki rangadóra. 0–2
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Rapid Wien (osztrák)–ETO FC 0–2 (0–1)
ETO FC: Megyeri (Petrás) – Vladoiu , Csinger, Krpics, Stefulj – Vingler (Boldor), Vitális – Bánáti (Piscsur), Gavrics (Tollár), Bumba (Schön) – Njie (Bíró B.)
Gólszerző: Raux-Yao (öngól), Boldor

Döntetlennel zárta a felkészülést a Csíkszereda







