Vészesen fogyott a támadóidő, próbálkoznia kellett a Vasasnak. A labda úgy változtatott irányt, hogy a szemfüles Dala Döme még elérje – a rövid sarkot választotta, Józsa Ottó csak belekapni tudott a lövésébe. A szolnoki szurkolók Fortunával pöröltek, majd aggódva pillantottak az eredményjelzőre, kedvenceik ötgólos hátrányban voltak a harmadik negyed utolsó percében. Összesítésben még így is jobban álltak a Magyar Kupa negyeddöntőjében, elvégre a párharc első mérkőzését hat góllal nyerték meg, de benne volt a levegőben, hogy lesznek még izgalmak a Tiszaligetben…
Az angyalföldiek ugyanis egy pillanatig sem tettek le a négy közé jutásról. Olyannyira nem, hogy az első percekben kissé elvitte őket a hév, de gyorsan hatottak Szlobodan Nikics intelmei, aki nemcsak mondta, hanem mutatta is a helyes kivitelezést. Türelmesebb játék, pontosabb befejezések: Bogdan Djurdjics szót fogadott, végletekig kijátszott támadásból a dudaszó pillanatában lőtte át a zónát, majd Bátori Bence pókhálózta ki a hosszú felsőt. Hamar lépéselőnybe került a Vasas, de ez édeskevés volt, amíg a szolnokiak hatékonyan játszották meg a fórokat.
Aztán Joao Fernandes elkapta a fonalat. Előfordult, hogy egy támadáson belül háromszor is védett, és bár ezzel is ment az idő, egyáltalán nem kényelmesedhetett el a Szolnok. Már csak azért sem, mert Djurdjicsnak nagyon sült a keze, ráadásul többen is felnőttek mellé, Sélley-Rauscher Domonkos például a tanári labdaszerzése után éles szögből mattolta Józsát. A kapusbravúroknak és a váratlan villanásoknak köszönhetően új erőre kaptak az angyalföldiek, a záró negyed elején fél perc alatt lőttek kettőt – összesítésben egálra álltak a felek, kezdődhetett minden elölről.
Szépen megjátszott emberelőny itt, elemi erejű átlövés ott, bosszantó hibák mindkét oldalon. A rutinos páros, Kovács Gergő és Bedő Krisztián tankönyvbe illő összjátéka talpra ugrasztotta a nézőket, ám a hazaiak következő támadásánál már Fernandes örülhetett. A szolnoki kapuba Szabó Gergő érkezett a végjátékra, aki gyorsan összebarátkozott a kapufával, de Lakatos Soma rakétáját ő sem tudta hatástalanítani. Fernandes újabb bravúrja után Szlobodan Nikics ugrálva mutatta a T-betűt, a Vasas időkérést követően támadott a szétlövésért: Szabó elsőre védett, aztán a kipattanót Angelosz Foszkolosz valahogy bepofozta…
…csakhogy addigra már időt kért Hangay Zoltán. Ebből lett a kalamajka, a játékvezetők tanácskoztak, majd elmagyarázták az edzőknek az ítéletet: a szolnokiak nem birtokolták a labdát, a gól érvénytelen, ötméteres a Vasasnak. Három másodperccel a rendes játékidő vége előtt. Természetesen a hatgólos Djurdjics úszott oda a labdához, aki parádésan játszott, ám a legvégén hősből antihős lett – a büntetőből szétforgácsolta a lécet, maradt a 16–11. Ötgólos vereségnek így még nem örültek Szolnokon, a közönség álló vastapssal ünnepelte a csapatot.
A négyes döntő mezőnye a Honvéddal lett teljes, amely szintén hatgólos előnyből várta a vasárnap esti visszavágót, és bár 18–17-re kikapott Szentesen, a továbbjutása nem forgott veszélyben. Vagyis a helyzet változatlan: az előző évadhoz hasonlóan az FTC, BVSC, a Honvéd és a Szolnok várja az elődöntő hétfői sorsolását.
VÍZILABDA
FÉRFIAK
Magyar Kupa
Negyeddöntő, visszavágók
Szolnoki Dózsa–VasasPlaket 11–16 (3–4, 2–3, 3–5, 3–4)
Gólszerző: Cseh M. 2, Kovács Gergő 2, Bedő, Krasznai, Schmölcz, Simon D., Szabó II Bence, Zerinváry, Vámosi, ill. Djurdjics 6, Bátori 3, Lakatos S. 2, Sélley-Rauscher 2, Dala D., Gyárfás, Szalai P.
Továbbjutott: a Szolnok, 24–23-as összesítéssel
Metalcom-Szentes–Endo Plus Service-Honvéd 18–17 (5–4, 5–3, 3–5, 5–5)
Gólszerző: Tóth Gy. 5, Asanyin 3, Szatmári 3, Bozó 2, Hajdú A. 2, Horváth Á., Pellei F., Takács J., ill. Moszkov 7, Vadovics 3, Vicskovics 3, Bencz, Ekler B., Kiss B., Sugár
Továbbjutott: a Honvéd, 37–32-es összesítéssel
Szombaton játszották
Szegedi VE–FTC-Telekom Waterpolo 5–16 (2–5, 2–3, 0–6, 1–2)
Tj.: az FTC, kettős győzelemmel, 43–14-es gólkülönbséggel.
BVSC-Manna ABC–UVSE 21–8 (8–0, 6–2, 6–3, 1–3)
Tj.: a BVSC kettős győzelemmel, 41–10-es gólkülönbséggel
A négyes döntőt két hét múlva, szeptember 26. és 28. között rendezik.