Üldözőből üldözött – Patai Gergely jegyzete

CTRL+C, CTRL+V. A virtuális világban három gombnyomás, a gyakorlatban tíz hónapnyi megfeszített munka. Persze én is azok közé tartoztam, akik már tavaly augusztusban valószínűsítették, hogy a Ferencváros férfi vízilabdacsapata megugorja a magasra tett lécet és megismétli az előző évadban mutatott teljesítményét, de egy dolog várni valamit, egy másik dolog megvalósítani.

Márpedig a zöld-fehérek mindent megvalósítottak, amit elterveztek. A külső szemlélő „csupán” annyit látott, hogy az alaposan felkészített, motiváltan és fegyelmezetten pólózó csapatok sem tudtak mit kezdeni a Ferencváros erőfölényével, gyors és hatékony játékával. Ismerjük a számokat, a kilencven mérkőzésből nyolcvannyolc győzelem önmagáért beszél. A névsor is bámulatos, minden posztra jut két-három klasszis, akik képesek meccseket eldönteni, ugyanakkor beállnak a sorba, kikaparják egymásnak a gesztenyét.

Kívülről nézve minden magától értetődő: erős keret, profi hozzáállás, elsőrangú körülmények. De ez csak a felszín – engem sokkal jobban érdekel, hogy mi történik a Népligetben a szürke hétköznapokon. A megfelelő játékosállomány és háttér ugyanis önmagában semmit sem garantál. Kell valaki, aki érti és beszéli a világsztárok nyelvét, aki ismeri a siker receptjét.

A Ferencvároshoz ezer szállal kötődő Nyéki Balázs két éve vette át Varga Zsolttól a karmesteri pálcát – már az első hónapokban lehetett látni, hogy nagyon jól áll a kezében. Tudatosan választotta ki az új játékosokat, akik már az első ferencvárosi idényükben vezérré váltak (gondoljunk csak a BL-döntőkre, Dusan Mandics tavalyi és Manhercz Krisztián idei teljesítményére). Rendkívül alázatos, mégis szenvedélyes edzőnek ismertem meg, aki ha kell, nyugtatja a játékosait, ha kell, felemeli a hangját.

Első nekifutásra tarolt a Fradival, de gyorsan új motivációt talált – alighanem ennek is köszönhető, hogy a magyar bajnok lemásolta az előző évadát. Azért mégiscsak változott valami: a Nyéki-éra második idényében üldözőből üldözött lett az FTC, mindenki a címvédő skalpjára vadászott. Hiába, mert a zöld-fehérek nem teherként élték meg az esélyességet, és amilyen felszabadultan játszottak, olyan önfeledten örültek vasárnap este az újabb Bajnokok Ligája-győzelemnek. Úgy, mintha még semmit sem nyertek volna.

Valójában két év alatt hét trófeát emelhettek a magasba, minden sorozatban a csúcsra értek, amelyben elindultak. Kár lenne fukarkodni a jelzőkkel: a Ferencváros korszakos csapattá érett.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!