Cseh Sándor: A cél, hogy világbajnokok legyünk!

S. B.S. B.
2025.04.25. 19:06
null
Cseh Sándor szerint egyértelműen a vb-győzelem a cél (Fotó: Koncz Márton)
Elégedett a látottakkal a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Cseh Sándor, aki a Nemzeti Sportrádióban osztotta meg élményeit arról, hogy ezüstéremig vezette hazánkat a csengtui világkupa szuperdöntőjében, majd a közelgő világbajnokságra is előretekintett.

„Tudtuk, hogy nagyon fárasztó lesz – kezdte meg a világkupa értékelését a szakember. – Szerencsénk volt abban, hogy csodálatos volt a környezet, viszont rendkívül sokat kellett utaznunk és még csak időnk sem volt átállni, hiszen három nap alatt lezajlott az egész verseny. Ez mindenképpen egy nagyon jó élmény is volt a sikereken kívül, hiszen minden adott volt, hogy csak a sportra tudjunk koncentrálni.”

Az interjú folytatásában Cseh Sándor a júliusban rendezett szingapúri világbajnokságról is ejtett pár szót. 

„Június 2-án el is kezdi a kihirdetett keret a felkészülést. Nem utazunk el, viszont hamar ki szeretnénk menni Szingapúrba, hogy ott is tudjunk edzeni és felkészülési meccseket játszani.”

„A cél az mindig megvan, az, hogy világbajnokok legyünk, ez egyértelmű. Persze az is előfordulhat, hogy egy ötödik hely után olyan élményekkel és tapasztalatokkal utazik haza a társaság, amit a jövőben tudunk hasznosítani” – tette hozzá a beszélgetés végén a szövetségi kapitány.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
15 órája

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
21 órája

Magyarország a férfiaknál az első, a nőknél a második legjobb az európai vízilabdarangsorban

Vízilabda
2026.09.14. 14:10

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Bartha Csaba: A Veszprém a jubileumi évben szeretne minden fronton mindent megnyerni

Kézilabda
2026.09.07. 20:24

Tizenkilenc játékossal kezdődik az első őszi összetartás a magyar női vízilabda-válogatottnál

Vízilabda
2026.08.28. 11:44

Tajti-Márton Anita: A kluboknak abból lett elegük, hogy semmibe veszik őket

Atlétika
2026.08.19. 18:44

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35