Férfi vízi: a világszövetség után az európainál is Zalánki lett 2023 legjobbja – videó

Vágólapra másolva!
2024.03.28. 11:34
null
Zalánki Gergő (Fotó: Balogh László)
A Magyar Vízilabda-szövetség a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Zalánki Gergő személyében tíz év után ismét magyar győztese lett a European Aquatics Awardnak vízilabdában.

 

A világszövetség után tehát az európainál (LEN) is Zalánki Gergő 2023 legjobbja. „A recept ugyanaz, mint Varga Dénesnél 2013-ban: világbajnoki cím és MVP elismerés – plusz Zalesznél jött egy BL-győzelem is” – teszi hozzá a waterpolo.hu a közösségi oldalán.

A LEN csütörtöki beszámolója szerint a végső sorrend a drukkerek (30 százalék) és a LEN-tagok, valamint a technikai bizottság szavazatai (70 százalék) alapján alakult ki.

A 29 éves, balkezes klasszis az előző idényben klubszinten mindent megnyert az olasz Pro Reccóval, a válogatottal pedig világbajnoki címet szerzett Fukuokában, ahol őt választották meg a torna legjobb játékosának.

 

A szövetség Facebook-oldalára feltöltött videóinterjúban a világ- és Európa-bajnok magyar játékos elmondta, természetesen örül a díjnak, hiszen pályafutása legjobb évét zárta tavaly, de beárnyékolja kissé a dolgot a februári dohai világbajnokság, amelyen csak a hetedik lett a gárda. Hozzátette, minden erejével azon dolgozik majd, hogy idén a tavalyihoz hasonló sikereket érjen el.

Zalánki megjegyezte, klubszinten most jön az idény legfontosabb két hónapja, hiszen az olasz kupadöntő, majd a bajnoki végjáték és várhatóan a Bajnokok Ligája négyes döntő vár a minden fronton címvédésre készülő együttesre, amely eddig „alapfokozaton” működött, most azonban kőkeményen dolgoznak a folytatásra.

A válogatottra visszatérve az olimpiai bronzérmes pólós elárulta, továbbra is hisz abban, hogy működni fog a kidolgozott stratégia, olasz csapattársain – akik vele ellentétben januárban az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is medencébe ugrottak – látja is fizikai fáradtságot. Hozzátette, a dohai pofon talán jól is jött a csapatnak, amelyből kicsit hiányzott az „extra éhség”. Ez így a párizsi olimpián meglesz majd, és visszavághatnak a dohai negyeddöntős vereségért a franciáknak, akiket reményei szerint „széttépnek” majd a csoportkörben.

Zalánki a harmadik magyar, aki elnyerte a címet a LEN-nél, 2008-ban Biros Péter, 2013-ban pedig Varga Dénes érdemelte ki az elismerést.

A nőknél az olasz Roberta Bianconi – 2015 és 2016 után – pályafutása során harmadszor diadalmaskodott.

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: simán nyert otthon a Ferencváros

Vízilabda
1 órája

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
Tegnap, 14:36

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
2026.02.05. 07:59

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
2026.02.04. 09:10

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
2026.02.03. 22:12

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
2026.02.03. 17:23

Női vízilabda Eb: a szerbek csak 10. lettek, kikaptak a britektől

Vízilabda
2026.02.02. 21:48

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
2026.02.02. 18:48
Ezek is érdekelhetik