Vízilabda: szívritmusproblémával küzd, rutinműtét vár az FTC edzőjére

Vágólapra másolva!
2022.05.10. 12:19
null
Varga Zsolt nem lehet a medence partján a Brescia ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
Varga Zsolt az OSC elleni bajnoki döntő első mérkőzésén nem ülhetett le a zöld-fehérek kispadjára, most a klub hivatalos honlapja adott tájékoztatást a vezetőedző egészségi állapotáról. A tréner elárulta, tizenéves korában jelentkezett nála a szívritmusprobléma egyik fajtája, az extraszisztolé, hosszú időn át tünetmentes volt, most viszont műteni kell. A rutinműtétet szerdán végzik el – jelentette be a fradi.hu.

 

Varga Zsolt a fradi.hu-nak felidézte, tizenévesként diagnosztizáltak nála szívritmusproblémát, ami aztán terhelés hatására meg is szűnt, és hosszú éveken át nem volt újra gondja vele. Hat évvel ezelőtt, már edzőként jelentkeztek ismét tüneteim, amiket akkor gyógyszeres kezeléssel orvosolni lehetett, azzal a kiegészítéssel, hogy hosszú távú megoldást a műtét fog jelenteni” – mondta.

„Hat héttel ezelőtt jelentkeztek ismét tüneteim, amiket elektromos kardioverzióval szüntettek meg. A kivizsgálást és a kezelést dr. Merkely Béla irányítja. A tartós megoldás érdekében a szezon utánra egyeztettünk is időpontot ablációs beavatkozásra. De néhány napja ismét voltak tüneteim. Egyértelmű volt a javaslat, a műtétet minél hamarabb el kell végezni.”

A tünetek rövid időn belüli felbukkanására több magyarázat lehet, akár koronavírus-utóhatás is, ám egyik sem tudományosan alátámasztott – emelte ki a fradi.hu. A lényegen azonban ezek nem is változtatnak, a műtét átütemezése a helyes megoldás.

„Orvosi javaslatra szerda délelőtt megműtenek, rutineljárásról van szó. A beavatkozás után körülbelül egy hét rehabilitációra lesz szükség, folyamatos felügyelet mellett már pár nap után fokozatosan terhelhető leszek. Jól vagyok, de szükség van a műtétre ahhoz, hogy teljes értékű életet tudjak élni. Rendszeres ellenőrzés mellett erre minden lehetőség megvan” – tette hozzá Varga Zsolt.

A klub közleménye szerint szerda este Nyéki Balázs fogja ellátni a vezetőedzői feladatokat a Brescia elleni Bajnokok Ligája-rangadón.

 

Legfrissebb hírek

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Vízilabda: a Ferencváros vezeti a férfiak európai ranglistáját

Vízilabda
2025.08.11. 09:20

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
2025.07.29. 22:32

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat a vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.27. 10:17

Varga Zsolt: Ha ezen az úton maradunk, messzire juthatunk

Vizes vb 2025
2025.07.26. 10:11

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08
Ezek is érdekelhetik