Férfi vízi BL: a végére elkapta a fonalat a Fradi

LAKNER GÁBOR, PATAI GERGELYLAKNER GÁBOR, PATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.05.11. 20:31
A Brescia elleni győzelemmel csoportja 2. helyén végzett az FTC-Telekom, ezzel elkerülte a Pro Reccót a nyolcas döntő első játéknapján.
Szép győzelmet arattak a zöld-fehérek (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Szép győzelmet arattak a zöld-fehérek (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

A végén kell vezetni… És az FTC a végén vezetett a Brescia ellen, így megnyerte az utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzését, ezzel elérte a célját, vagyis csoportja 2. helyén zárt, és a Jug Dubrovnikkal játszik a negyeddöntőben. A zöld-fehérek végül is nem a Jugért, hanem a Pro Recco elkerüléséért akartak nyerni, de ez a kettő csomagban járt.

Nagyjából ennyivel elintézhetnénk a meccset, de hát rengeteg mindent láttunk a találkozón, még ha gólt speciel alig. A harmadik negyed végén 4–3-ra vezetett a Brescia – a kezdetben nyitott, majd egyre összébb húzott, végül bezáródó tetejű Komjádi uszodában –, ami máskor egy jó első negyed eredménye lenne, de ezúttal 24 perc alatt jutottak eddig a csapatok. Mindkét kapus parádésan védett, Vogel Soma és Petar Tesanovics is alaposan kitett a magáért, és a védelem is szilárd lábakon állt előttük. Ettől persze a zöld-fehéreknek nem kellett volna elrontani egy csomó emberelőnyt, és kapufára lőni a ziccereket, de mivel ezt tették, az utolsó negyedben kellett megfordítaniuk a mérkőzést.

És meg is fordították, a hazai játékosok másodszor kapták el a fonalat a találkozón – először azután lőttek egymás után kettőt, hogy az olasz edző, Alessandro Bovo rátenyerelt az időmérő órára, és véletlenül időt kért – és máris egyenlő volt az állás. Ugyan a volt ferencvárosi center, Nicolas Constantin-Bicari megint vezetéshez juttatta a Bresciát, a kaotikus végjátékban a zöld-fehérek maradtak higgadtabbak. Vámos Márton ötméteresből egyenlített, Danyiil Merkulov emberelőnyből megszerezte a vezetést, közben Bovo mester liluló fejjel reklamált, de nem volt rossz végre egyszer olasz klubcsapatot idegesnek látni. Mellesleg ekkor vezetett először az FTC.

A végén jött a slusszpoén, az olaszok előrevitték a kapusukat is, az akció vége egy fölécsápolt centerlövés lett, Vogel Soma kipasszolta a labdát az üresbe úszó Varga Dénesnek, aki félpályáról, a kapunak háttal az üres kapuba csavart, a dudaszó előtt nagyjából egy másodperccel. Na, ettől aztán minden olasz végérvényesen ideges és sértődött lett, de hát tetszettek volna nem hat gólt lőni, ugye… A Ferencváros 8–6-ra győzött, és ebből következett mindaz, amit a bevezetőben írtunk. A Bajnokok Ligája nyolcas döntője előtt azonban még a bajnoki döntőben van jelenésük a zöld-fehéreknek, úgyhogy egyelőre azzal nem is nagyon foglalkoznak.

A csapatot ismét Nyéki Balázs másodedző irányította, de jó hír, hogy Varga Zsolt túlesett a szívritmuszavara miatt elkerülhetetlen katéteres beavatkozáson, és jól érzi magát. Remélhetőleg ez az eredmény is segíti a rehabilitációban.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT
14. FORDULÓ
FTC-TELEKOM–AN BRESCIA (olasz) 8–6 (1–2, 1–1, 1–1, 5–2)
Budapest, Komjádi uszoda, 1200néző.Vezette:Savinovic (horvát), Sztavridisz (görög)
FTC:
VOGEL SOMA – JANSIK SZ.1,Vigvári Vendel, VARGA DÉNES3,Német T., VÁMOS2,Molnár E.1.Csere: Merkulov1,Fekete G., Pohl, Ubovics, Damonte.Megbízott edző:Nyéki Balázs
BRESCIA:
TESZANOVICS – Alesiani, Luongo1,Ch. Presciutti1,CONSTANTIN-BICARI2,Gitto, Vapenszki1.Csere:Dolce, Renzuto1,Di Somma, T. Gianazza, Lazics.Edző:Alessandro Bovo
Gól – emberelőnyből:
13/3, ill. 11/4
Gól – ötméteresből:
1/1, ill. –
Kipontozódott:
Pohl (29. p.), Molnár E. (30. p.), Gitto (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Nyéki Balázs:
– Az első három negyedben nem éltünk az adódó lehetőségekkel, de a negyedikre feljavult a helyzetkihasználásunk, sikerült megtörni a Brescia ellenállását. Jól ismerjük az olaszok játékát és elhittük, hogy képesek vagyunk nyerni ellenük, a végén pedig ismét hatalmas mentális erőről tett tanúbizonyságot a csapatom.
Alessandro Bovo:
– Jól felkészített ellenféllel találkoztunk, kemény, küzdelmes mérkőzés volt. Az utolsó negyedben sok hibát követtünk el, a játékvezetők döntései sem könnyítették meg a dolgunkat, de nem vonnék le messzemenő következtetéseket a vereségből. A védekezésünkre lehet alapozni a jövőben, ám sok munka vár még ránk a nyolcas döntőig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik