Férfi vízilabda: december végén kezdi el a felkészülést a magyar válogatott

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2020.11.18. 14:31
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy készül, hogy a szezonban először december végén dolgozhat majd kiválasztottjaival, akiknek februárra az Egyesült Államokból van meghívása.

A szakember szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kifejtette: a pandémia következtében nehéz helyzetbe kerültek a válogatottak, hiszen több nemzetközi torna megrendezését, valamint az együttesek összetartását kellett már lemondani, és ez alól csapata sem volt kivétel. Hozzátette: szeptemberben és októberben sem tudott készülni a keret, amely még novemberben sem lehet együtt. Märcz elmondta: ebben közrejátszik az is, hogy a bajnokság elsőbbséget élvez a válogatottal szemben, és ő is azt támogatja, hogy az ob I-ben a lehető legtöbb mérkőzést rendezzék meg.

„Úgy néz ki, hogy a válogatott először december végén, illetve január elején tud majd együtt készülni, februárban pedig várhatóan hosszabb lehetőségünk is lesz a közös munkára” – nyilatkozta.

Märcz beszélt arról, hogy a magyar klubcsapatokból a közelmúltban több légiós távozott, ami némi színvonalcsökkenést eredményezett az ob I-ben, de annyit nem, hogy ne lennének így is jó mérkőzések, és a nemzetközi kupákban érintett magyar klubok ne tudnák felvenni a versenyt az európai mezőnnyel.

„A magyar klubok mindenekelőtt a saját utánpótlásukból töltötték ki a felnőttcsapatok keretében keletkező űrt, és érezhető ugyan ez az átmeneti időszak, amíg a fiatalok kellően megerősödnek, de közel járnak ahhoz, hogy minden tekintetben átvegyék a távozók helyét” – hangsúlyozta.

A szövetségi kapitány név szerint kitért a közelmúltban sérülését követően visszatérő Varga Dénesre, a szintén olimpiai bajnok, klubváltását követően egyre jobb teljesítményt nyújtó Hosnyánszky Norbertre, illetve a korábban ugyancsak sérült Zalánki Gergőre, akikkel folyamatosan tartja a kapcsolatot, és reményét fejezte ki, hogy akár már a decemberi felkészülésen mindhárom pólós ott lehet.

Märcz elmondta, hogy a rövidebb időre tervezett év végi összetartáson bő kerettel szeretne dolgozni, figyelembe véve, hogy nem sokkal korábban a nemzetközi kupaporondon érintett játékosok még mérkőzéseken szerepelnek. Az év elejére tervezett négy-öt napos, a kapitány szerint intenzívebb felkészülés közvetlenül megelőzi majd a válogatottnak a világligában esedékes három találkozóját.

A februári lehetőséggel kapcsolatban a szakvezető elmondta, hogy abban az időszakban a szövetség és a liga több időt hagyott a bajnoki programban a válogatott felkészülésére. Az olimpia utolsó selejtezőtornája miatt két-három hétig szünetel majd a pontvadászat. Märcz vázolta, hogy az Egyesült Államokból már van egy meghívása a válogatottnak erre az időszakra, amely függ az aktuális egészségügyi körülményektől, illetve utazási lehetőségektől, de vannak B- és C-terveik is.

„Mindenképpen jó ellenféllel és erős edzőpartnerrel szeretnék készülni, és ha úgy adódik, akkor egy tornán részt venni, hiszen vannak már olyan csapatok, amelyek megszerezték az olimpiai kvalifikációt” – mondta. Hozzátette: ezzel kapcsolatban máris érkezett felkérés a lehetséges edzőpartnerektől.

A férfiaknál Európából a magyar mellett az olasz, a spanyol és a szerb válogatott kvalifikálta már magát a tokiói olimpiára, amelyre a 12-es mezőnyből még három hely kiadó.

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
2026.06.11. 13:10

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
2026.06.11. 10:09

Férfi vízilabda-vk: Zalánki Gergő is a bő keretben

Vízilabda
2026.06.05. 15:43

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
2026.05.22. 20:00

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.19. 20:32

Új elnököt választott az Egri Vízilabda Klub, Szécsi Zoltán távozik

Vízilabda
2026.05.15. 18:23

Gyász: elhunyt Haufe Tamás KEK-győztes vízilabdázó

Vízilabda
2026.05.12. 13:43
Ezek is érdekelhetik