Vízilabda: Kállay Márk 33 évesen lett válogatott, ott akar lenni a vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.14. 07:06
Kállay Márknak 33 évesen adatik meg, hogy a belgrádi világliga szuperdöntőjében bemutatkozhasson a magyar férfi vízilabda-válogatottban. Az FTC-Telekom immár Bajnokok Ligája-győztes balkezese az NSO Tv-nek elmondta, amikoer a zöld-fehérekhez igazolt, akkor az volt az egyik célja, hogy bekerüljön a nemzeti csapatba. S mivel mindig nagy célokat tűz ki maga elé, a világbajnoki részvételért is meg akar küzdeni. 


„Úgy éreztem, nem véletlen az élettől és a vízilabdától sem, hogy engem tavaly leigazolt a Fradi, megdolgoztam minden egyes centiméterért – mondta Kállay, aki négy idény után a Debrecen csapatától került a zöld-fehérekhez a nyáron. – Hét évvel ezelőtt műtötték a lövőkezemet, komoly sérülésből kellett visszajönnöm, de Debrecenben megerősödtem, és mentális, illetve fizikai szempontból is túltettem magam ezen. Úgy érkeztem ide, hogy szeretnék bekerülni a válogatott keretbe, és egy évvel később úgy állunk itt, hogy ez valósággá vált. Emellett pedig, amiben elindultunk, ott megnyertük az összes trófeát. Maximálisan elégedett vagyok, a csúcspontja a karrieremnek. Az ilyen pillanatokért, az ilyen szezonokért érdemes elkezdeni sportolni.”

Az FTC csütörtöki sajtótájékoztatója előtt néhány órával hirdetett keretet Märcz Tamás szövetségi kapitány a világliga szuperdöntőjére. A Fradiban kiválóan vízilabdázó 33 éves játékosnak gyerekkori álma vált valóra, hogy utazhat a válogatottal Belgrádba. S persze ezzel nem akar megelégedni.

„Természetesen megküzdök a világbajnokságért is, mindig a legmagasabb célokat érdemes kitűzni magam elé. Csak így tudom a legjobb teljesítményt kihozni magamból. Nem vetem el a lehetőségét annak, sőt, azzal a tudattal szállok vízbe és játszom a nemzeti csapatban, hogy kijussak a világbajnokságra.”

Videónkban természetesen a Bajnokok Ligája-győzelemről, és az odáig vezető útról is beszél.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
15 órája

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44