Vízilabda: „Tényleg elhittem, hogy vb-aranyat tudunk nyerni itthon”
„Én tényleg elhittem, hogy világbajnoki aranyat tudunk nyerni itthon. A vb-arany amúgy is hatalmas dolog, de hazai közönség előtt megszerezni – ez aztán tényleg a non plus ultra, a pályafutásom legszebben csillogó érme lett volna. És karnyújtásnyira voltunk tőle. Nem lehet így utólag megmondani, hogy »mi lett volna, ha«, nem is érzem azt, hogy nem figyelünk eléggé a védekezésre, egyszerűen olyan gólokat kaptunk – nemcsak az elején, hanem úgy folyamatosan –, hogy blokkon megpattant, Viktor még bele tudott piszkálni, és valahogy bement, a keze alatt becsúszott. Szóval volt szerencsétlen gól bőven.”
„Azt gondolom, hogy igazságos eredmény született, mert a horvátok valóban jobbak voltak ezen a világbajnokságon, mint mi. Megverték a szerbeket, úgy jutottak be a döntőbe, nem tudom tőlük elvitatni, hogy megérdemelten nyertek. De fájó, hogy ennyire közel voltunk, és szerintem, ha nem is tízből tízszer, de tízből háromszor-négyszer biztosan meg tudjuk verni őket. És hát, miért ne lehetett volna benne abban a három-négy győzelemben ez a vb-döntő… Benne lehetett volna, de sajnos nem volt benne.”
„Én is végiggondoltam sokszor, tudom, hogy volt, amikor visszaúszásnál hibáztam és gólt kaptunk belőle. Marcangoltam is magamat, hogy miért nem figyeltem jobban, miért nem emeltem ki a fejem, nekem kellett volna irányítani a társamat, nem pedig várni arra, hogy valaki besegítsen. De lehet, hogy akkor meg abból adódik gond, hogy esetleg éppen összezavarom a társamat, ha elkezdek irányítani… Tanultunk belőle, de azt gondolom, nem csinálnék másként semmit.”
