Férfi vízi: a válogatott 3. számú kapusa Debrecenben folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.27. 13:26
Immár nem titok, a magyar válogatott kapusa, Lévai Márton távozik a Honvédtól és – klubtársával, Szőke Szabolccsal egyetemben – Debrecenben folytatja pályafutását.

Lévai a Nemzeti Sportnak elmondta, miért döntött úgy, hogy a bajnokságban az ötödik helyért küzdő Kőér utcai együttes helyett a kilencedik helyért harcoló Debrecent választja.

„Debrecenben adva vannak a körülmények, hogy újabb erős vidéki csapat alakuljon – kezdte Lévai Márton. – Persze nem megy egyik napról a másikra, de talán Kis Gábor példáját tudnám említeni, aki elsőként igazolt Szolnokra nagynevű játékosként, most pedig látjuk, hol tart a csapat. Igaz, ilyen léptékű tervekről még nincs szó, szépen lassan építkeznek. A meglevő csapat gerincéhez jó magyar játékosok és egy-két külföldi érkezik, úgyhogy nagyon motiváltan állok a következő szezonhoz. A szereplésünk a többi csapat átigazolásaitól is függ, de erősödik a Debrecen, és előrébb végzünk majd, mint ahol a mostani szezonban zár az együttes.”

Legfrissebb hírek

Drámai csatában ismét kikapott a BVSC, a Honvéd lesz az FTC ellenfele a férfi vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.13. 19:08

Az UVSE, a Miskolc és a Kaposvár is nyert a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.09. 19:40

Férfi vízilabda ob I: hat góllal nyert a Szentes

Vízilabda
2026.05.08. 19:08

Kiélezett végjáték után a Honvéd került előnybe a férfi vízilabda ob I elődöntőjében

Vízilabda
2026.05.06. 21:30

Gólgazdag mérkőzésen döntős az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.02. 21:54

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
2026.04.30. 20:15

Az Eger szétlövéssel győzte le a Vasast a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.04.29. 19:58

Férfi vízilabda ob I: a Szeged büntetőkkel legyőzte a Honvédot

Vízilabda
2026.04.25. 19:38
Ezek is érdekelhetik