Gyász: elhunyt a tokiói bajnok pólócsapat gólvágója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.10. 17:08
null
Felkai László (1941–2014)
Hetvenhárom esztendős korában elhunyt Felkai László olimpiai bajnok vízilabdázó – közölte a waterpolo.hu.

A három olimpián szerepelt Felkai László 1960-as és 1968-as bronzérme mellett 1964-ben Tokióban olimpiai bajnok lett a válogatottal (hat mérkőzésen hat gólt szerzett), mi több, abban az évben őt választották meg a legjobb vízilabdázónak Magyarországon. Négy évvel később is ő lett hazánk legjobbja, Mexikóvárosban nyolc meccsen 24 gólt szerzett. 120-szor szerepelt a válogatottban, 1962-ben Európa-bajnok lett.

Pályafutása nagy részét a Ferencvárosban töltötte, 1950-től 1970-ig játszott a zöld-fehéreknél, négyszer, 1962-ben, 1963-ban, 1965-ben és 1968-ban magyar bajnok lett. Utána még hét évig játszott a Bp. Spartacusban, majd edző lett. A Fradit is edzette, ám igazán jól a gyerekek mellett érezte magát: 1982-t követően számtalan ifjú pólóst tanított meg a sportág alapjaira a KSI-ben, a Vasas-ban, a BVSC-ben, a Tungsramban és a Honvédban.

Az 1960-as olimpián 200 méteres mellúszásban is indult.

Felkai László temetéséről a család és a Magyar Vízilabda Szövetség a későbbiekben intézkedik – írta a waterpolo.hu.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43