Nagyvárad és Debrecen: együtt a 2010-es vízilabda Eb-ért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.03.07. 23:28
2010-es vízilabda Európa-bajnokság közös ügy, amelynek sikeréért mindkét fél kész megtenni mindent, hogy Debrecen és Nagyvárad közösen rendezhesse meg a kontinensviadalt - mindezt a magyar és román fél képviselői fogalmazták meg azon a csütörtöki, nagyváradi munkamegbeszélésen, amely az Eb-prezentáció előkészítését célozta.
A vízilabda-világversenyek történetében abszolút premiernek számító tervezetet - két ország két városa lenne az Eb házigazdája - a szervezők olyan kezdeményezésnek szánják, amely új dimenziókat nyithat a sportág számára, ugyanakkor tökéletesen illeszkedik az Európai Unió keretében favorizált regionális fejlesztési trendekhez. Az Eb rendezési jogáról március 23-án, az úszók eindhoveni Európa-bajnoksága alatt hozza nyilvánosságra döntését a kontinentális szövetség, a LEN. A két szövetség elnöke, Martin György és George Gaita, illetve az előkészítő bizottság irányítói, Orendi Mihály és Petrut Dragan vezetésével tartott találkozón a partnerek meghatározták a tervezet sikerét elősegítő pontokat, és egyeztettek logisztikai és programszervezési kérdésekben. Az előkészítő munka következő állomásaként március 13-án, Nagyváradon találkozik a két partnertelepülés polgármestere, Kósa Lajos és Mihai Groza, a megbeszélés elsősorban a két város pénzügyi szerepvállalásának kérdését igyekszik rögzíteni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik