Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

B. M.B. M.
2026.06.22. 18:01
Albert Stahl az FK Csíkszeredánál folytatja
(Fotó: Facebook/FK Csíkszereda)
A 27 éves aradi születésű játékos, Albert Stahl a legutóbbi két idényt a román második ligában töltötte, de korábban több mint százszor pályára lépett az első vonalban is.

Két kecskeméti játékos, Szabó Alex és Czékus Ádám után Nagyváradról érkezett az FK Csíkszereda harmadik nyári igazolása, Albert Stahl személyében. A 27 éves, aradi születésű játékos egy mindkét szélen bevethető támadó, aki a legutóbbi két szezont a másodosztályban töltötte ugyan, előtte azonban 114 Superliga-mérkőzésen szerepelt, és 4 gólt szerzett az UTA, az Astra Giurgiu (amellyel 2021-ben Román Kupa-döntőt játszott) és a Rapid színeiben. Stahl az előző idényben 25 tétmérkőzésen lépett pályára a Liga 2 negyedik helyén végző FC Bihorban, 7 góllal és 6 gólpasszal segítve a váradi együttest.

A román élvonal másik székelyföldi együttese, a Sepsi OSK két új igazolást is bejelentett hétfőn. A brazil Gustavo Cascardo a bolgár Arda Kardzsalitól érkezik Sepsiszentgyörgyre, a 29 éves, olasz útlevéllel is rendelkező jobbhátvéd hazájában többek között az Athletico Paranaense és a Botafogo futballistája is volt, Európában pedig megfordult a szlovákiai Szenicénél, a portugál Vitória Setúbalnál, valamint a szintén bolgár Beroénál is.

Néhány órával később pedig a 2024 óta az NB I-ben szereplő Aboubakar Keita is aláírt 1+1 évre a Sepsihez. A Köbenhavnnál nevelkedő elefántcsontparti középpályás szerepelt már a svéd (Halmstad, AIK), a norvég (Stabæk), a belga (Leuven, Charleroi, RWDM) és az izraeli (Sektzia Nesz Ciona) csapatokban is, az elmúlt két szezonban pedig 64 találkozón 4 gólt szerzett a magyar élvonalban, az Újpest, a Nyíregyháza és az előző idényben a Diósgyőr színeiben. Cascardo és Keita a Sepsi első légiósigazolásai ezen a nyáron, három romániai játékos, a kapus David Lazar, a balhátvéd Bogdan Vatajelu és a balszélső Doru Andrei után.

Minden más foci
2026.06.21. 14:03

Csíkszeredában sérelmezik a FCSB eljárását

Továbbra is Anderson Ceará meghiúsult átigazolása a román futballélet egyik legnagyobb vihart kavaró története.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
8 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.21. 22:05

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58