Felborult a kosárlabdázó gyerekeket szállító busz, egy felnőtt meghalt

M. B.M. B.
2025.06.23. 14:32
null
Fotó: FB/ISU Calarasi
Tragikus baleset történt vasárnap délután a romániai A2-es, Bukarest–Konstanca autópályán, miután egy busz az árokba borult – írja a Gazeta Sporturilor.

A járművel a nagyváradi Baschet Star Oradea kosárlabdacsapatának tagjai és edzői utaztak, akik egy gyerekeknek szóló kosárlabdafesztiválon (Baby Baschet) vettek volna részt a Fekete-tenger partján fekvő Costinesti-ben. A balesetet a rendőrség közlése alapján a jobb első kerék gumijának felrobbanása okozta. 

A busszal utazó 28 személyből (22 gyerek, hat felnőtt) 15 gyereket utaltak a Marie Curie kórházba, közülük nyolcat hazaengedtek, míg három-három gyereket a sebészeti, illetve az ortopédiai osztályon kezelnek. Két testvért a bukaresti Grigore Alexandrescu kórházba utaltak, egyikük állapota már stabil, míg a másik, egy kilencéves fiú még mindig kómában fekszik az intenzív osztályon – írja a már említett forrás.

A balesetnek egy halálos áldozata is van, a 23 éves Marius Coman a csapat egyik edzője volt, aki emellett a nagyváradi profi kosárlabdacsapat (CSM Oradea) U14-es csapatát is irányította. 

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
7 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
21 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
Tegnap, 15:31

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
Tegnap, 9:03

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28