Cselgáncs: Kollár Sebestyén újra megtalálta a sikerek felé vezető utat


Sikert sikerre halmozott az ifjúsági évei során Kollár Sebestyén, aki a számos Európa-kupa-érme mellett a korosztályos cselgáncs-világversenyeken is rendre dobogóra állt, összesen öt alkalommal jött össze ez neki, ifjúsági vb-n (2022) és Eb-n (2023) is vívott döntőt és szerzett ezüstérmet. A 2006-os születésű reménységnek aztán a juniorok között az elmúlt két esztendőben nem igazán jött ki a lépés, és adós maradt a kiemelkedő nemzetközi eredményekkel.
Majd tavaly novemberben megtört a jég nála, amikor is a coneglianói felnőtt European Open-versenyen 19 évesen meglepetésre a fináléig jutott, és ezüstérmes lett a 66 kilósok között.
Majd idén is folytatta a sort a dubrovniki felnőtt Európa-kupa-viadalon, amelyen pedig harmadikként zárt.
Nem volt könnyű az elmúlt egy-két évem, mert az ifik között sok sikerben volt részem, a világversenyeken is többször oda tudtam érni az élmezőnybe, viszont a juniorkorosztályba való fellépés nagy váltást jelentett
– kezdte Kollár az Utánpótlássportnak. – Tudtam, hogy nehéz lesz az idősebbek között helytállni, és hasonló eredményeket elérni. Egy-két Ek-érmet leszámítva sajnos eddig nem igazán jöttek az eredmények a juniormezőnyben, a világversenyeken nem sok babér termett nekem. Éppen ezért tavaly év végén különösen jó pillanatban jött a coneglianói European Open-második hely a felnőttek között, már nagy szükségem volt egy ilyen sikerre, amelyből táplálkozhattam, erőt meríthettem, és megerősített abban, hogy mégiscsak jó irányba haladok. Kicsit önmagamat is megleptem azzal az ezüsttel, mivel az olaszországi volt mindössze a második felnőtt nemzetközi verseny, amin indultam, és mindjárt a döntőig sikerült jutnom. Legutóbb aztán Dubrovnikban újra sikerült dobogóra állnom a felnőtt Európa-kupán, ami újabb pozitív visszajelzést adott, hogy a coneglianói siker nem csupán a véletlen műve volt.
Ezzel a két felnőttéremmel most kezdem újra visszanyerni a magabiztosságom, illetve elhinni, hogy tényleg van még keresnivalóm.
Bízom benne, hogy az idén – immár utolsó éves juniorként – a saját korosztályomban is kijön a lépés, és sikerülhet valami nagyot alkotnom. Szeretnék most tavasszal és nyáron minél több junior Európa-kupán érmet szerezni, majd szeptemberben a korosztályos Eb-n is letenni a névjegyem egy szép eredménnyel."

Sebestyén időközben klubot is váltott, és az év elején a Budapesti Honvédból az Ippon Judo Tatabányához igazolt, ahol Csernoviczki Csaba szakmai irányításával készül.
„A tatabányai nyilván egy kisebb klub a Honvédhoz képest, de jól érzem magam itt is, hamar megtaláltam a helyemet, remek csapatba kerültem, és Csaba bá' nagy figyelmet fordít rám, hogy fejlődni tudjak."
A junior Európa-kupa-szezon a magyar fiataloknak most szombaton (holnap) az olaszországi Lignanóban kezdődik meg, ahol összesen 43 versenyzővel képviselteti magát a válogatott.
(Kiemelt kép forrása: EJU)









