Borza Helga számára az olaszországi bronzérem felér egy arannyal

A közelmúltban ünnepelt születésnapján szép ajándékkal lepte meg magát: harmadik lett az olaszországi Ortéban rendezett spartanon beast távon, azaz huszonegy kilométeren.  

Hónapok óta izgatottan vártam már ezt az eseményt, és azt, hogy Róma mellett versenyezhessek – mondta a Csupasportnak Borza Helga. – Szerettem volna jó teljesítményt nyújtani, de nem tudtam, mire számítsak, bár a dobogóra azért így is vágytam. Sajnos, az elején leestem a twisterről, s ezzel egészen a hatodik helyig „zuhantam". Ellenben a futással feljöttem a harmadik pozícióba, pedig volt veszélyes rész is, amikor a patakban futottunk, megcsúsztam egy kövön és nagyot estem. Beütöttem a térdem, majd nem sokkal később a sípcsontomat is, és a végén a bal lábamat alig tudtam behajlítani. Innentől eléggé küzdelmessé vált a verseny… Hatalmas kihívás volt megtartani a harmadik helyet, közelített is a mögöttem lévő, de három kilométerrel a vége előtt már nem szerettem volna elengedni. Következett egy emelkedő, majd a fesztiválterület, ott a a dárdát bedobtam a táblába, de sajnos kiesett, így jöhetett a harminc burpee a cél előtt. Szerencsére a negyedik helyezett is hibázott, így maradtam harmadik. Nagyon nehéz versenyen vagyok túl, hatalmasat küzdöttem, konkréten a hatodik kilométertől, de az esés után nagyon fájt a futás.

Kalandos, küzdős versenyen van túl, esésekkel, és így különösképpen dicséretes a helyezése. Maradt hiányérzete?

Előzetesen elfogadtam volna ezt az eredményt, sőt az eséseket figyelembe véve főleg elfogadható. Az akadályok miatt nem vagyok maradéktalanul elégedett, és a futásban is maradt még, de nagyon örülök a harmadik helynek. 

Rengeteg szép sikert ért már el a spartanban: a mostani harmadik helyet hová helyezi a sorban?

Az biztos, hogy ez volt az egyik leginkább szenvedős versenyem. Szintben és távban is volt már nehezebb, de ezért az éremért most hatalmasat kellett küzdenem. Többször lettem már úgy első, hogy közel sem fájt annyira, mint ez, úgyhogy a szememben hatalmas értéke van a bronzéremnek, sőt, nekem felér egy arannyal.

Egy hét múlva már Verőcén versenyzett, és superben, azaz tíz kilométeren hetedik, beasten első lett.

Aggódtam, hogy miképp tudok futni egy héttel az olaszországi sérülések után, de szerencsére mindkét napon jól vittek a lábaim.  A super nehéz terepen volt, szintben is nehéznek bizonyult a pálya – emberpróbálónak éltem meg. A dárdadobáson kívül minden sikerült, de azt éreztem, hogy mehetne gyorsabban is… Várható volt, hogy pár nappal az olasz verseny után nem leszek topformában, de a másfél óra nem annyira rossz idő, főleg, ha azt nézem, hogy perceken múlt a dobogó. Reméltem, hogy másnapra össze tudom szedni magam a beastre, jó érzésekkel mentem a rajtba, szerencsére végig nagyszerűen éreztem magam, nem volt hullámvölgyem. Okosan, de gyorsan kellett haladni a pályán, és talán mondanom sem kell már, hogy „csak" a dárdás résznél hibáztam, s meglett az aranyérem. Bevallom, előzetesen reménykedtem abban, hogy a beasten összejön a dobogós hely, még akkor is, ha nagyon erős volt a mezőny. Végig küzdenem kellett, nem lazíthattam egy pillanatig sem. Mivel másnap volt a harmincadik születésnapom, így nagyszerű győzelemmel zártam a húszas éveimet. Ez különösen jólesett. 

A verőcei megméretés után részt vett egy szlovákiai spartanon, majd az Ultra-Trail Hungaryn is. Mi következik még?

Júliusban jön az idei főversenyem, a morzine-i spartan ultra-világbajnokság. Nagyon várom már, mindent megteszek, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el.