Egy világcsúcsnál jobb eredmény született a „doppingolimpián”

2026.05.25. 16:38
null
Fotó: Getty Images
Elmaradt a szervezők várakozásaitól az Enhanced Games elnevezésű sportesemény, amelyen engedélyezett volt az amúgy tiltott teljesítményfokozók használata. Az első „doppingolimpiát” vasárnap tartották Las Vegasban.

Ugyan a 22 úszó, súlyemelő és atlétikai számban több egyéni legjobb eredmény született, a remélt világcsúcsdömping elmaradt. Egyedül 50 méteres férfi gyorsúszásban „dőlt meg” a világrekord: a görög Krisztian Kolomejev 20.81 másodperc alatt teljesítette a távot, ezzel hét századdal gyorsabb volt, mint a 20.88-as hivatalos csúcs. Az európai sportoló – aki a 2010 óta már nem engedélyezett egésztestes dresszben úszott – a győzelemért járó 250 ezer dollár mellé egymilliós bónuszt is kapott a „világcsúcsért”.

A résztvevők a rajt előtti nyolc hétben minden tiltott szerrel, így tesztoszteronnal, növekedési hormonnal és EPO-val – növelhették a teljesítményüket – a házigazdák közlése szerint a 42 induló közül 38 élt is ezzel a lehetőséggel, orvosi felügyelet mellett. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy ki mivel doppingolta magát.

A négy tiszta versenyző között volt a volt világbajnok amerikai Fred Kerley, aki 9.97 másodperces idővel nyerte meg a férfi 100 méteres síkfutást.

A multisporteseményt egy amerikai milliárdos támogatta, s az ötletgazdák álláspontja szerint „a sport biztonságosabb lesz doppingellenőrzés nélkül”. Az Enhanced Games-t a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a különböző doppingellenes szervezetek élesen kritizálták.

„A kitalálók talán gyorsan akarnak pénzt keresni, de ezt a nyereséget azok a gyerekek fizetik meg világszerte, akik azt hiszik, doppingolniuk kell ahhoz, hogy valóra váltsák az álmaikat” – mondta Travis Tygart, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének vezetője.

 

Legfrissebb hírek

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22

Kornyev beállította a 100 méteres gyorsúszás rövid pályás világcsúcsát

Úszás
2026.10.03. 09:53

Ázsiai Játékok: két szakítás-világrekord a súlyemelőversenyek záró napján

Egyéb egyéni
2026.09.29. 17:38

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
2026.09.24. 11:29

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:10

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:44

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes csapatok vegyesváltója

Úszás
2026.08.13. 08:51

Megdőlt az 1 mérföld 27 éve fennálló világcsúcsa

Atlétika
2026.07.18. 17:31