Kézilabda: öt csapat is duplázik a korosztályos négyes döntőkben

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2026.05.25. 15:32
null
Kialakultak az U20-as és az U18-as fiú és leány kézilabda-bajnokságok négyes döntőinek párosításai.

A múlt héten mindkét szakágban befejeződtek az U20-as és az U18-as élvonalbeli kézilabda-bajnokságok alapszakaszai. A fiúknál és a lányoknál is Kelet- és Nyugat-csoportra osztották fel a mezőnyt, és mindkét irányból az első két helyezett jutott be a következő két hétben rendezendő négyes döntőkbe.

A lányok kezdenek május 30-án Cegléden, a két korosztály összevont, kétnapos eseményen pedig három klub is duplázik majd, azaz mindkét korosztályban megméreti magát.

A DVSC és a Győri ETO mindkét korcsoportban alapszakaszgyőztesként jutott be a legjobbak közé,

de az U20-asok és az U18-asok között is megméreti magát a Budaörs, amely két második hellyel kvalifikált. Az idősebbeknél az említett három együttes mellett a Kisvárda méreti meg magát, amely a Váccal azonos mennyiségű pontot gyűjtött, ám a jobb egymás elleni eredményének hála készülhet a végjátékra. Az U18-asok között a trióhoz a Ferencváros csatlakozik.

Lányok

U20:

DVSC Schaeffler–Moyra-Budaörs Handball

Győri ETO KC–Kisvárda

U18:

DVSC Schaeffler–Moyra-Budaörs Handball

Győri ETO KC–Ferencvárosi TC
A DVSC U20-as együttese Forrás: DVSC Kézilabda Akadémia

A fiuknál

a PLER-Budapest és a Veszprém Handball Academy képviselteti magát két csapattal

a június 6-án és 7-én esedékes dabasi négyes döntőben, a duóból egyedül a fővárosiak tudtak mindkét korosztályban első helyen zárni az alapszakaszban.

Ki kell emelnünk a veszprémi Éles KISE U18-as gárdáját, amely a szakágban egyedüliként zárta hibátlan mérleggel, mind a huszonkét meccsét megnyerve befejezni a csoportbéli szereplését.

Az U20-asoknál a PLER és a Veszprém HA mellé a NEKA és a Szeged jutott be, míg az U18-asoknál a két veszprémi együttesen és a PLER-en kívül a Ferencváros kvalifikált.

Fiúk

U20:

PLER-Budapest–NEKA

Veszprém Handball Academy–OTP Bank-Pick Szeged

U18:

PLER-Budapest–Veszprém Handball Academy

Széchenyi István Egyetem HT Éles–Ferencvárosi TC

(Kiemelt képünkön: a PLER-Budapest U20-as csapata Forrás: PLER-Budapest) 

Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
13 órája

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
20 órája

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
2026.11.06. 21:54

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:47

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:20