Kosár: „Igyekeztem élni a hirtelen jött lehetőséggel” – Flasár Zalán

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.03.04. 12:08
null
A soproniak 18 éves centerreménysége, Flasár Zalán a múlt hét végén debütált a felnőtt kosárlabda-válogatottban a franciák elleni világbajnoki selejtezőn. A fiatalt kérdeztük a bemutatkozásról, az első meccs élményeiről.

Mint arról beszámoltunk, a 2007-es születésű Flasár Zalán először lépett pályára a felnőtt férfi kosárlabda-válogatott színeiben. A még csak juniorkorú soproni fiatal vasárnap este bemutatkozott a „nagyok” között a nemzeti csapatban, méghozzá a franciák otthonában lejátszott világbajnoki selejtezőmeccsen. A Le Mans-i mérkőzésen a 18 esztendős magasember két perc alatt két ponttal – ráadásul egy tekintélyt parancsoló zsákolással –, illetve egy lepattanóval zárt. (A magyar csapat egyébként 98–79-es vereséget szenvedett a találkozón.)

„Előzetesen már önmagában annak is nagyon örültem, hogy

– kezdte a 18 esztendős Zalán az Utánpótlássportnak. – Majd hirtelen a sérülések következtében, a hiányzók miatt végül mindkét mostani világbajnoki selejtezőn a tizenkétfős meccskeretben is bizalmat szavazott nekem a szakmai stáb.

Természetesen, nagyon örültem a lehetőségnek, ugyanakkor izgatottság is volt bennem jócskán, hiszen a világ egyik legerősebb válogatottja, az euroligás játékosokkal felálló franciák voltak az ellenfelünk,szóval igencsak magasan volt a léc, valóban a topszinthez kellett felnőnöm. Az, hogy ellenük pályára is léphettem, egyrészről hatalmas megtiszteltetésként ért, azonban meg is mutatta, hogy még bőven van hova fejlődnöm, és ez a tapasztalat számomra egyfajta visszajelzést jelent, hogy miben vagyok még lemaradva a világelithez képest."

Flasár Zalán bemutatkozó zsákolása a franciák ellen Forrás: MKOSZ

A hazai sportági szövetség (MKOSZ) 2025-ben az év U19-es játékosának választotta Flasárt, aki a mostani évadban szintet lépett az NB I/A-csoportban, és alapemberévé vált a Sopron KC együttesének. A 205 centis center 6,8 pontot, 3,7 lepattanót és 10,9-es VAL-mutatót átlagol a hazai felnőttélvonalban. Érdekesség, hogy a nagyválogatottban előbb léphetett pályára, mint az U20-as nemzeti csapatban; tavaly nyáron még a B-divíziós korosztályos Eb-n szereplő U18-as válogatottnak volt a meghatározó játékosa.

viszont a pályára lépés pillanataiban már nem izgultam túl a dolgot, nem igazán hatott meg a környezet, a teltházas Le Mans-i csarnok atmoszférája. Egyszerűen csak igyekeztem élni a lehetőséggel, a kevés játékidőből próbáltam kihozni a legtöbbet, és a körülmények szerencsésen úgy hozták, hogy egy szép zsákolással tudtam debütálni, ami igazán különlegessé varázsolta az egész bemutatkozást. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen módon még emlékezetesebbé tudtam tenni az első meccsemet a felnőttválogatottban.

Flasár Zalán nagyszerű zsákolása a debütáló mérkőzésén a felnőttválogatottban:

(Kiemelt kép forrása: MKOSZ)

Legfrissebb hírek

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
6 órája

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
7 órája

Tenisz: második meccsükön is nyertek a magyarok a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
2026.11.03. 15:41

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Tenisz: bravúr a hatszoros első spanyolok ellen

Utánpótlássport
2026.11.02. 19:10

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2026.11.02. 13:00

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
2026.11.01. 19:15

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.11.01. 17:21