Kosárlabda: Nagy Ágoston megérett a nagyobb feladatokra

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.02.12. 17:42
null
A Budapesti Honvéd 16 éves kosárlabdázója, Nagy Ágoston miközben remekel az U19-es bajnokságban, legutóbb már az NB I/A-csoportban is debütálhatott.

A hazai férfi felnőttélvonalbeli kosárlabda-bajnokságban igencsak ritkán fordul elő, hogy egy fiatal játékos már 16 évesen megkapja a bizalmat, és bemutatkozhat a legmagasabb szinten. A Budapesti Honvéd ígéretének, Nagy Ágostonnak ehhez volt „szerencséje”, amikor nemrég első alkalommal pályára léphetett az NB I/A-csoportban. Ráadásul rögtön mélyvízbe dobták őt, ugyanis a regnáló bajnok és listavezető Szolnoki Olajbányász ellen kezdőként kapott lehetőséget.

„Bár már korábban is belekóstolhattam már a felnőttközegbe, és egyszer-egyszer az első csapattal edzhettem, de nagyjából három héttel ezelőtt kezdtem el rendszeresen a felnőttekkel készülni – mondta a 2009-es születésű, U18-as válogatott hátvéd az Utánpótlássportnak. – Ezután a Szedeák vendégeként már a meccskeretben is helyet kaptam, de ekkor még nem jutottam szóhoz. Majd jött a Szolnok elleni találkozó, amely előtt a betegségek és a sérülések miatt igencsak megfogyatkozott a nagycsapat kerete, emiatt valamelyest számítottam is rá, hogy játszani fogok a meccsen.

illetve még a meccs legelején is, de aztán ahogy haladt előre a meccs, ez kezdett eltűnni, és egyre jobban élveztem a játékot. Nem volt egyszerű dolgom, mert a Szolnok egyik legjobbjával, a felnőttválogatott Somogyi Ádámmal szemben kellett védekeznem, de igyekeztem mindent megtenni és helytállni.

Sok biztatást kaptam a csapattársaktól és a szurkolóktól egyaránt, és ezt az egészet megtapasztalni tényleg felemelő érzés, és rendkívül motivál, hogy a folytatásban még keményebben dolgozzak, még többet tudjak fejlődni, ugyanis hosszú távon nyilván az a célom, hogy a jövőben minél többször szerephez jussak és átélhessem ugyanezt az élvonalban." 

A 16 éves Nagy Ágoston (piros-fehérben) a címvédő Szolnok ellen mutatkozhatott be a felnőttélvonalban Forrás: Budapesti Honvéd

Mindeközben Ágoston a saját korosztályában, az U19-esek között is jól szerepel, sőt elsőéves juniorként az elmúlt időszakban egyre javuló formát mutat: 16 pontot, 5 lepattanót, 3,3 gólpasszt és 1,8 szerzett labdát átlagol a rájátszásban, és ezzel az éllovas, sorozatban hét meccset nyerő Honvéd legjobban teljesítő játékosa.

„Remek a hangulat a juniorcsapaton belül, az elmúlt időszakban nagyon jól összeállt jól a társaság, és

Tanultunk a korábbi hibákból, jobban odafigyelünk, változtattunk az edzésmunkánkon is, és úgy néz ki, ennek a gyümölcse kezd is beérni. Az alapszakaszban még becsúszott néhány szoros vereség, de a rájátszásban eddig inkább felénk billent a mérleg nyelve a kiélezett végjátékokban, és a DEAC, illetve a Pécs otthonában is rangadót tudtunk nyerni.

(Kiemelt képen: Nagy Ágoston Forrás: Budapesti Honvéd)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
1 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
17 órája

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: régóta vártak a KSI bajnoki címére Rabb Benedekék

Utánpótlássport
23 órája

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.05.18. 21:20

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
2026.05.18. 20:40

Kosárlabda: elbírta az esélyesség terhét a Honvéd kadét fiúcsapata

Utánpótlássport
2026.05.18. 18:12

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
2026.05.18. 13:40
Ezek is érdekelhetik