A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.12.24. 09:11
null
A Vasas vízilabda-szakosztályának Gerevich György-díjas nevelőedzője, Szedlmayer Ildikó minden évben új csoporttal, elölről kezdi a munkát, hogy aztán nyugtázza: ezek a gyerekek is nagyon szerethetőek.

Fuvolázás, versszavalás és néptánc is színesítette a programot a Vasas legfiatalabb vízilabdázóinak karácsonyi ünnepségén, amelyen a növendékek bemutathatták, hogy a pólón kívül milyen más területeken igyekeznek kibontakoztatni a tehetségüket.

A piros-kék klub vízilabda-szakosztályának Gerevich György-díjas nevelőedzője, Szedlmayer Ildikó az ősszel újabb, frissen induló csoporttal kezdte el megismertetni és megszerettetni a magyar sikersportágat, amelynek a Vasasban azzal együtt is töretlen a népszerűsége, hogy a legtöbb gyereknek bőven van miből elfoglaltságot választania.

„A nevelőedzői kihívás ott kezdődik, hogy sok szülő nem tudja, mivel jár, ha sportol a gyermeke, és azt gondolja, már az úszótanfolyam is sportolásnak felel meg – mondja a korábban az UVSE-ben és a KSI-ben is kiváló munkát végző szakember. – Pedig az úszótanfolyam és a versenysport még messze áll egymástól, na meg közéjük ékelődik a tömegsport is.

Ez azt jelenti, hogy a foglalkozás nem korlátozódhat kizárólag az edzésekre, az érzelmi kötődést a medencén kívül is szükséges erősíteni. A szülőkre nyomást helyez, hogy a sportegyesület mellett még mennyi helyre, például énekelni, dobolni vagy éppen fuvolázni kell vinni a gyereket. Maguk is kimerültek, így nem könnyű megértetni velük, hogy a sportolás mentőövet jelent a gyerekeknek a digitális világban, és a személyes találkozásnál semmi sem fejleszti jobban a szociális képességeket. Az edzőnek úgy kell bánnia a tanítványaival, hogy azok szeressenek edzésre járni. Természetesen nem szabad mindent megengedni egy-egy gyakorláskor, és érdemes ésszerű határokat húzni, de fontos, hogy a gyerek érezze, még az is érte történik, ha az edző éppen haragszik.”

A Vasas gyerekcsapatával az olaszországi HaBaWaBa tornán Forrás: Vasas SC

Szedlmayer Ildikó tanítványai közül számos sikeres, első osztályú és válogatott vízilabdázó került ki. Például a világbajnok Nagy Ádám egykor ugyanolyan kezdő volt a csoportjában, mint a legújabb gyerekek, akikkel minden évben elölről kell indítani a munkát.

„Amikor ősszel bejönnek a kicsik, akik még úszni sem tudnak, és éppen átadtam az előző, már játékban is ügyes csoportot, megfordul a fejemben, hogy most kellene szögre akasztanom a sípomat. Azonban mindig nagyon hamar megkedvelem az újakat, és ha ők is szívesen jönnek edzésre, akkor bármilyen szinten is tartanak, öröm velük dolgozni, mert látom a fejlődésüket. És amikor elérek oda, hogy továbbadom őket, mindig azt gondolom, hogy ennél jobban nem szerethetek csoportot, és biztosan nem lesz még egy ilyen.

Szórakoztatva és játszva kell tanítani, máskülönben a gyerek unni fogja az edzéseket.”

A tréner már az egészen kicsiknek igyekszik átadni a sporton túli értékeket is.

„Azt a sorrendet szeretném megtanítani nekik, hogy első a család, második a tanulás és harmadik a sport. Válhatsz kiemelkedő sportolóvá, de boldog ember csak akkor leszel, ha szereted a szüleidet, a testvéreidet, segítőkész és megértő vagy velük, továbbá az iskolával sincsenek problémáid. Azt vallom, hogy nem lehet csak a sportra támaszkodni, de nagyon sok mindent el lehet érni általa.”

A BVSC korosztályos világbajnoka, Benedek Mór is nála kezdett pólózni Forrás: MVLSZ

A háromszoros olimpiai bajnok sportági klasszis, Benedek Tibor immár korosztályos világbajnok fia, a 18 esztendős Mór is Szedlmayer Ildikónál kezdett vízilabdázni.

„Amikor valakinek ismerjük a családi hátterét, és a felmenői között a sportág nagyjait találjuk, akkor arra a gyerekre természetesen jobban odafigyelünk. Mór először egy oszlop mögül nézte, hogy mit csinálunk a medencében, kis idő múlva már előle, és

És ha az edző tehetséggel találkozik, akkor óhatatlanul is többet foglalkozik vele. Úgy gondolom, Mór rendkívül sokra viheti a vízilabdában, hatalmas lehetőséget látok a pályafutásában. “

(Kiemelt képünkön: Szedlmayer Ildikó Forrás: Sportért Felelős Államtitkárság)

Legfrissebb hírek

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:04

Vízilabda: hét fővárosi és öt vidéki egyesület a fiúk felsőházában

Utánpótlássport
2025.12.22. 20:19

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
2025.12.22. 16:11

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.22. 09:07

Jégkorong: a sportág bekerült a diákolimpiai programba

Utánpótlássport
2025.12.21. 18:52

Tumbász Noel: medence, mandarin, politológia

Utánpótlássport
2025.12.21. 15:52

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2025.12.21. 14:50
Ezek is érdekelhetik