A plüssállatokat a kórházban hagyta, Lindsey Vonn hazatért az Egyesült Államokba

2026.02.17. 11:37
null
Lindsey Vonn hazatért az Egyesült Államokba (Fotó: Getty Images)
Hazatért az Egyesült Államokba Lindsey Vonn, aki másfél héttel ezelőtt hatalmasat bukott a milánói-cortinai téli olimpia női lesiklóversenyében.

„Több mint egy hete nem álltam a lábamon, a verseny óta egy kórházi ágyban feküdtem Olaszországban. Persze állni még mindig nem tudok, de nagyszerű érzés újra itthon lenni” – írta X-oldalán Vonn, akinek többször is meg kellett műteni a törött lábát. A 41 éves klasszis köszönetet mondott az őt ápolóknak és egyúttal jelezte, hogy hazájában is többször kés alá kell még feküdnie.

A világkupa szakági pontversenyében listavezető, olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok Vonn számára csupán másodpercekig tartott a verseny, mivel a pálya elején rosszul vette be az egyik kanyart, beakadt a válla a kapuba, elveszítette uralmát a lécei felett és hatalmasat esett. Csaknem húsz percig ápolták a havon, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba. A német Bild megjegyezte, hogy Vonn a kórházi tartózkodása alatt kapott plüssállatokat a gyermekosztályon hagyta.

Vonn nem sokkal a játékok előtt, a világkupasorozat svájci állomásán, Crans-Montanában is nagyot esett, elszakadt az elülső keresztszalagja, ráadásul csontzúzódást és porcsérülést is szenvedett, de így is rajthoz akart állni az olimpián.

Az amerikai síző a szakági világkupa-sorozatot annak ellenére is megnyerheti, hogy véget ért számára a szezon.

 

Legfrissebb hírek

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
2026.04.30. 18:39

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
2026.04.28. 19:14

Lindsey Vonn ősszel újra sílécre állna

Téli sportok
2026.04.22. 17:40

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Suter győzött az olimpia utáni első versenyen lesiklásban, de még Vonn vezeti a szakági vk-t

Téli sportok
2026.02.27. 15:46

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41
Ezek is érdekelhetik