Hangay Zoltán a Barca legyőzése után: „Nagyon büszke vagyok a srácokra”

K. B.K. B.
2026.02.16. 09:51
null
Fotó: Dömötör Csaba
A Szolnoki Dózsa a csütörtökön a CN Barcelona otthonában elért bravúros győzelmével csoportelsőként jutott tovább a férfi vízilabda Eurokupa B jelű kvartettjéből. Az együttes vezetőedzőjét, Hangay Zoltánt kérdeztük a történtekről és a csapat előtt álló feladatokról.

– A hazai medencében elszenvedett vereség után úgy vágtak neki a CN Barcelona elleni csütörtöki Eurokupa-meccsnek, hogy győzelemmel a B-csoport élén végeznek. Összejött a siker. Hogyan élték meg?
– A szolnoki mérkőzésen mi domináltunk az első félidőben, ám jó néhány olyan gólt kaptunk, amely nem feltétlenül volt benne a játékban, ezáltal jobban akartunk teljesíteni elöl, ennek következtében görcsösebbé váltunk és sokat hibáztunk. Spanyolországban fordult a kocka, mi lőttünk meglepetésgólokat, és a hazaiak kezdtek el pánikolni. Józsa Ottó az idényben most védett a legjobban, Zerinváry Lóránd és Szabó Bence is remekelt, az ilyen sikerekhez szükség van kiemelkedő egyéni teljesítményekre. De ami még fontosabb: nagyon jó egységet alkottunk, nincs válogatott vagy külföldi játékosunk, ezt így kompenzáljuk – mindenki beletesz valamit a zsákba. Nagyon büszke vagyok a srácokra – szögezte le a Nemzeti Sportnak Hangay Zoltán, a Szolnok vezetőedzője.

– Következik a nyolcaddöntő, a Bajnokok Ligája csoportköréből negyedik helyen kieső csapat ellen. A hazai rivális VasasPlaket, a horvát Jadran Split, a montenegrói Primorac Kotor vagy a francia CN Marseille jöhet szóba. Melyik együttesnek örülnének leginkább?
– Csoportelsők lettünk, ez nagy önbizalmat ad, a fiúk elhiszik és látják, hogy megint jó úton haladunk. Hétfő délelőtt tartják a sorsolást, szerintem teljesen mindegy, ki jön, neki kell ugrani. Ha választhatnék, a Vasasra vagy a Kotorra voksolnék, de ők is rendkívül erősek. Ha megnézzük a Vasast, hiába végzett pont nélkül, nagyon jó meccsei voltak. És a Kotor is tele van válogatottakkal.

– A Szolnok jelenleg hatmeccses győzelmi sorozattal büszkélkedhet. Rangadók következnek a bajnokságban, kedden a szintén Eurokupa-csoportgyőztes BVSC-vel, szombaton a BL-címvédő és most -csoportgyőztes Ferencvárossal találkoznak. Mire készülnek?
– Hullámvölgyek jellemzik az idényünket, előbb a Magyar Kupában szerepeltünk jól, majd az Eurokupa-selejtezőben csúfos vereségbe szaladtunk bele a Terrassa ellen, ez felébresztett minket. Elkezdtünk fejlődni, mindent kiadtunk magunkból. A téli szünetben három hét pihenőt kaptak a fiúk, aztán összetartó programokkal igyekeztük színesíteni a munkás hétköznapok szürkeségét. Úgy készültünk, hogy a mostani időszakra időzítjük a formát, a Barcelona, a BVSC, a Ferencváros, majd az Eger elleni meccsre. Fizikailag rendben vagyunk, viszont úgy érzékelem, hogy a meccshiány egy kicsit látszódik a játékosokon. A soron következő három mérkőzésből pontosan leszűrhetjük, hol tartunk. Ha a négy közé akarunk jutni a bajnokságban, meg kell vernünk a BVSC-t, amelynek nagyon jó kerete van. Tiszteljük az ellenfelet, de nem feltett kézzel megyünk hozzá, szeretnénk megszerezni a három pontot.

–  Milyen célokat fogalmaztak meg az idény folytatására?
– Az ob I-ben tartom az évad elején kitűzött célt, a négy közé jutást. Az Eurokupában külföldi játékos nélkül idáig eljutni nagyon szép eredmény. A csoportkört elértük, kedvezőbb sorsolást kaptunk, mint az előző kiírásban, tovább is jutottunk, ott vagyunk a legjobb tizenhat csapat között. Ami engem illet, szeretnék innen még két kört menni, és a legjobb négy közé menetelni, de azzal is elégedett lennék, ha a negyeddöntőbe jutnánk.

Vízilabda
2026.02.12. 21:25

Csoportelsőként jutott tovább a BVSC és a Szolnok is a férfi vízilabda Eurokupában

A magyaros csoportokból a Panathinaikosz és a Barcelona is nyolcaddöntős.

 

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
2026.11.03. 20:17

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
2026.11.03. 08:38

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
2026.11.02. 06:42

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51

Vízilabda: szoros a góllövőverseny a fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.10.31. 12:53

Petrovics Mátyás: Mindenkit segíteni kell a céljai elérésében

Utánpótlássport
2026.10.30. 16:39

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Férfi vízilabda Ek: testvéries továbbjutás a cél Ekleréknél

Vízilabda
2026.10.29. 07:38