Gerevich-díj: Hajdú László szívvel-lélekkel teszi a dolgát Nagykőrösön

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.11.24. 09:04
null
A Groupama Arénában adták át a legendás kardvívó mesteredzőről, Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjakat. A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Edzők Társasága által létrehozott elismerést 12 sportszakember vehette át. A kitüntetettek közül ma Hajdú László cselgáncstrénert mutatjuk be.

Hajdú László, a Kőrös Judo SE elnöke és vezetőedzője tizenhét évvel ezelőtt fogott bele az edzősködésbe, méghozzá szülővárosában, Nagykőrösön, ahol egyre nagyobb igény mutatkozott arra, hogy korábbi versenyzőként kezdjen el foglalkozni a sportág iránt érdeklődő fiatalokkal. Majd edzői végzettséget szerzett, és a tevékenységét azóta is töretlenül végzi, főállása mellett, a hét minden napján díjazás nélkül.

Az évek alatt Nagykőrös országos szinten is kiemelkedő utánpótlásbázissá és nevelőműhellyé vált.

A városban a cselgáncs immár hosszú ideje a legnépszerűbb és legsikeresebb az egyéni sportágak közül.

Elsősorban diák- és serdülőkorosztályú versenyzők tartoznak hozzá, de emellett napi szinten folytatja az óvodáskorúak mozgásfejlesztő foglalkozásait, és a tíz év alatti kisiskolások előkészítő dzsúdóedzéseit. Edzői munkája mellett az egyesület vezetéséért is ő felel. Manapság több mint száz fiatal dzsúdószik a klub színeiben.

Legismertebb tanítványa az U23-as Eb-bronzérmes, felnőttválogatott Sági Nikolett, illetve rajta kívül számos korosztályos bajnok, illetve utánpótlás-válogatott versenyzőt nevelt ki.

Hajdú László (hátsó sorban, bal szélen) vezetésével kiemelt utánpótlásbázissá nőtte ki magát a nagykőrösi szakosztály Forrás: Kőrös Judo SE

Szívvel-lélekkel kell dolgozni mind edzőként, mind klubvezetőként. Én vérbeli nevelőedzőnek tartom magam, akinek az a küldetése, hogy megszerettesse a sportágat a gyerekekkel.

Nehéz bevonzani, de még nehezebb megtartani a fiatalokat a sport mellett. Nekünk elsősorban ez a feladatunk, hogy a közeget, a környezetet tegyük olyan vonzóvá a kicsik számára, hogy minden egyes nap jókedvvel, élvezettel jöjjenek le az edzésre. Arra nagyon büszke vagyok, hogy az elmúlt években sikerült egy olyan erős diák- és serdülőcsapatot felépítenünk, amely az ország élvonalába tartozik.

Sok ügyes versenyzőnk van, amely elsősorban a többéves, alulról való építkezésünk eredménye. A mi egyesületünknek mindig is az összetartás volt a legnagyobb hajtóereje.

(Kiemelt kép forrása: EJU)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Fazekas Lizett győzött az U19-esek között Szarajevóban

Utánpótlássport
11 órája

Hoki: második lett az U16-os leányválogatott a füsseni Európa-kupán

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: világbajnokságra készül az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
23 órája

Vívás: öt éremmel zárták a magyarok az U23-as Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
2026.04.29. 17:12

Kosár: Szász-Veres jól időzítette a csúcsformáját a junior döntőre

Utánpótlássport
2026.04.29. 09:17

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.04.28. 20:46

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
2026.04.28. 18:03
Ezek is érdekelhetik