Kosárlabda: bekezdett a Szedeák az U21-es bajnokságban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.10.22. 13:46
null
Remek formában kezdett, és négy forduló után – némi meglepetésre – még veretlenül áll a Szedeák U21-es férfi kosárlabdacsapata a korosztályos bajnokság alapszakaszában. A szegediek vezetőedzőjét, Nemes Pétert kérdeztük a kiváló rajt kapcsán.

Négy játéknap után már csak három százszázalékos csapat maradt az U21-es férfi kosárlabda-bajnokság A-csoportjában. A listavezető Kecskemét és a papírforma szerint szintén jól szereplő Pécs mellett – valamelyest váratlanul – a Szedeákot is ott találjuk a veretlenek között. A szegediek eddig magabiztosan verték az ASE-t és a Kaposvárt is, majd idegenben gyűjtöttek két komoly skalpot: előbb Szolnokon, majd a múlt hét végén a Honvéd otthonában nyertek Nemes Péter tanítványai.

„Nyilván, jól kezdtük a bajnokságot, ez szép és jó dolog, de korai ebből még messzemenő következtetéseket levonni – mondta Nemes Péter vezetőedző az Utánpótlássportnak. – Jócskán várnak ránk még nehéz meccsek, alapvetően rendkívül sűrű a mezőny, és pár forduló elteltével még mindig nehéz átlátni a pontos erőviszonyokat a csapatok között, izgalmas bajnokság vár ránk. A szezon kezdete előtt közösen leültünk a játékosokkal, és átbeszéltük a célokat.

Tudni kell, hogy az A-csoport első négy helyezettje automatikusan továbbjut a döntőbe, míg az ötödik-hatodik selejtezőt játszik a top nyolcba kerülésért. Mi mindent megteszünk, hogy ezt az áhított célt sikerüljön is elérnünk.”

Nemes Péter Fotó: Kamenik Balázs/Szedeák

A szegediek U21-es keretéből hatan (Papp Botond, Kiss-Leizer Gergő, Mészáros Tamás, Körtvélyessy András, Kis Viktor, Vilmányi Márton) is bemutatkoztak már a klub NB I/A-csoportban szereplő felnőttcsapatában.

Ilyen szempontból nem okozott számunkra meglepetést, hogy jó teljesítményre képesek, hiszen évek óta a saját korosztályukban a legerősebb csapatok ellen edződnek, és felveszik a versenyt akár a legjobbakkal is. A fiúk közül jó néhányan már a felnőttcsapatunkkal készülnek, ami különösen nagy büszkeséggel tölt el minket, hiszen a Vasasból hozzánk érkező Kiss-Leizer Gergőn kívül egytől egyig szegedi vagy a környező településekről származó fiatalokról beszélünk. Igyekszünk jól dolgozni, odafigyelni a játékosokra, és hál'istennek nemcsak az edzők, hanem a szülők is nagyon fontos szerepet töltenek abban, hogy sikeresek tudjunk lenni."

(Kiemelt képen: Papp Botond Fotó: Kamenik Balázs/Szedeák)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
1 órája

Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

Utánpótlássport
4 órája

Kosár: a fiúutánpótlásban is jócskán akadtak kiemelkedő egyéniségek

Utánpótlássport
8 órája

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
13 órája

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
Tegnap, 20:32

Új uszoda épül a Népligeti Akadémián

Vízilabda
Tegnap, 10:07

Kosár: Tursicsék történelmi tarolása a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
Tegnap, 7:22
Ezek is érdekelhetik