Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.07.30. 08:58
null
Huszonegy éremmel a magyar csapat lett a legeredményesebb a Portugáliában megrendezett korosztályos kajak-kenu világbajnokságon. Az eseményt Kadler Viktor utánpótlás szövetségi kapitány értékelte a honlapunknak.

Ahogyan vasárnap beszámoltunk róla, a legeredményesebb csapatként zárták a magyarok a Portugáliában megrendezett U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokságot, a küldöttségünk 21 éremmel zárt. A korábbi évek mintájába tökéletesen illeszkedik az eredmény, hiszen rendre magyar elsőség születik a korosztályos világversenyeken,

a fiatalok pedig ismét bizonyították, hogy utánpótlásban a világ legjobbjai.

Már az első döntős napon nyolc érmet szereztek a mieink, akiknek a szombat balszerencsésen alakult, miután a Montemor-o-Velhóra jellemző szeszélyes időjárás miatt az adott futamokon belül is komoly különbségek alakultak ki pályák között, amiből többször rosszul jöttek ki az indulóink. Két arany azért aznap is bekerült a gyűjteménybe, vasárnap pedig 11 medáliával bebiztosította az éremtáblázaton az első helyét a válogatottunk.

Uhrin Dávid és Zagyvai Borka öröme Forrás: MKKSZ

„A teljes képhez hozzátartozik, hogy a korábbi évekhez képest változott a világbajnokság programja, valamivel kevesebb számot rendeztek idén, így az érmek számát sem érdemes összehasonlítani a korábbiakkal – mondja Kadler Viktor utánpótlás szövetségi kapitány a honlapunknak. – Nagyon nagy dolognak tartom, hogy ismét a legeredményesebb nemzetként zártuk az eseményt. Az ifik közül egy kivétellel mindenki érmet tudott szerezni a csapatból, ez kiváló teljesítmény. Annak ellenére, hogy idén rendkívül nehéz időjárási körülmények vártak ránk, extrán erős oldal- és szembeszél nehezítette a fiatalok dolgát, és talán többször húztuk mi a rövidebbet ebben a helyzetben. Voltak, akik emiatt maradtak le a dobogóról; ilyenkor nehéz a helyzetünk, vigasztalni kell a fiatalokat, viszont igyekszünk velük megértetni, hogy

nem történt tragédia. Nem egyszerű, hiszen sokaknak ez volt az eddigi legnagyobb eseménye, így nem könnyű őket felvidítani, de szerencsére megértik, hogy ez benne van a pakliban.”

(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Fazekas Lizett győzött az U19-esek között Szarajevóban

Utánpótlássport
11 órája

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
12 órája

Hoki: második lett az U16-os leányválogatott a füsseni Európa-kupán

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: világbajnokságra készül az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
23 órája

Vívás: öt éremmel zárták a magyarok az U23-as Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
2026.04.29. 17:12

Kosár: Szász-Veres jól időzítette a csúcsformáját a junior döntőre

Utánpótlássport
2026.04.29. 09:17

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.04.28. 20:46
Ezek is érdekelhetik