Kézi: bekerült a Final Four a Budaörs U18-asainak célkeresztjébe

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.12.17. 14:42
null
Az U18-as élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságban kiváló őszi szezont záró Budaörs vezetőedzője, Szamoránsky Anikó tekintett vissza az elmúlt hónapokra.

Majdnem hibátlan első félévet zárt az U18-as élvonalbeli leány kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában a Budaörs csapata, amely az őszi szezonban megrendezett tíz bajnoki meccséből kilencet megnyert, ezen kívül egy döntetlent játszott, és vezeti a tabellát.

Az együttes magja a legutóbbi, negyedik hellyel zárult évadhoz képest megmaradt, igaz, több, kulcsjátékossá előlépett fiatal is érkezett a keretbe a nyáron.

„A 2023/2024-es évad nagyon fontos volt a csapat életében, hiszen bebizonyítottunk magunknak, hogy nincsen lehetetlen. Minden ellenfelünket sikerült legalább egyszer legyőzni, ezt követően kezdtük meg a nyári felkészülést az új idényre – mondja az Utánpótlássportnak a gárda vezetőedzője, Szamoránsky Anikó. –

Rendkívül összetartó csapat állt össze, amelynek egyik erőssége a kemény védekezés, ebből igyekszünk építkezni. Szerencsére a villámgyors játékosainkkal a támadásba való átmenetek jól működnek, a széleken szélvész lányokkal rohamozzuk az ellenfél kapuját; ezt a határozottságot kell folytatnunk. A sorsolás nem nekünk kedvezett, nehéz idegenbeli meccseken kezdtünk, de remekül vettük az akadályokat. A legemlékezetesebb sikert talán a győri akadémisták ellen arattuk.”

Szamoránsky Anikó Fotó: Tompos Gábor/NEKA

Az együttes tagjai még nem dőlhetnek hátra, hiszen a Győri ETO egy, a Kozármisleny három ponttal lemaradva üldözi őket, az elmúlt hetek teljesítménye alapján azonban bizakodva várhatják a folytatást, és joggal reménykedhetnek, hogy a legutóbbi évad negyedik helyéhez képest még jobb eredményt érnek majd el.

teljes joggal, ehhez a csoportunkban az első két hely valamelyikét kellene megszerezni az alapszakaszban. A tavaszi szezon viszont még hátravan, sok meccs vár ránk, de azért hajtunk, hogy az őszihez hasonló mérleggel zárjuk ezt a szakaszt.”

Szamoránsky eredményes játékospályafutást zárt, magyar bajnokként és Európa Liga-győztesként vonult vissza, a tapasztalataival pedig igyekszik segíteni a kézilabdázói fejlődését.

Szerintem ebből a keretből többen is eljutnak majd a legmagasabb szintig, ez pedig az egyik célunk Budaörsön, hogy minél több saját nevelésű játékos kössön majd ki az NB I-es együttesben.”

(Kiemelt képünket készítette: Tompos Gábor/NEKA)

Legfrissebb hírek

Röplabda: Pampuch Gréta felnőtt a feladathoz a nagyválogatottban

Utánpótlássport
1 órája

Röplabda: jó formában kezdi meg az Eb-t az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
14 órája

Cselgáncs: Nagy Áron bronzérmes a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Kajak-kenu: jön a korosztályos vb, irány Kanada!

Utánpótlássport
17 órája

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Úszás: ezer delfin után több száz cápa a vízben

Utánpótlássport
Tegnap, 10:04

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 18:20

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
2026.06.29. 17:41
Ezek is érdekelhetik