Kosárlabda: Schmera Gergely ellenállhatatlan az U21-es bajnokságban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.11.07. 14:49
null
A körmendiek 20 éves magasember-reménysége, Schmera Gergely remekel az U21-esek mezőnyében, és mind a pontok, mind a lepattanók terén toronymagasan vezeti a korosztályos kosárlabda-bajnokság statisztikai listáját.

Ritkán látható domináns teljesítményt nyújt Schmera Gergely az U21-es bajnokság alapszakaszában. Az Egis Körmend 2004-es születésű kosarasa hozzávetőleg 30 pontot és 15 lepattanót átlagol meccsenként, és ezzel nemcsak csapata, hanem a teljes U21-es mezőny legjobbja. Csak összehasonlításképpen: amíg a pontlistát vezető Schmera 29,6 pontot, addig a második Laluska Bence majdnem héttel kevesebbet, 23-at jegyez fordulónként.

Nyilván, ezáltal végig edzésben maradtam, de mindemellett a nemzeti csapatban eltöltött hetek során sokat is tudtam fejlődni. Hasznos tapasztalatokkal tértem haza az U20-as Európa-bajnokságról – mondta az Utánpótlássportnak Schmera, akivel a soraiban a korosztályos válogatott végül hatodik lett a romániai B-divíziós kontinenstornán.

Schmera Gergely is tagja volt a B-divíziós Eb-n hatodikként végző U20-as válogatottnak Forrás: FIBA

Az elsősorban erőcsatár poszton bevethető, 20 esztendős fiatal az NKA Pécsnél nevelkedett, mígnem tavaly nyáron Körmendre igazolt. Azóta pedig a vas megyeiek NB I/A-csoportos keretének a tagja, és rendszeresen szóhoz is jut az felnőttélvonalban, miközben az U21-es bajnokságban rá hárulnak a legfontosabb feladatok.

„Azt tudni kell, hogy a körmendi U21-es csapatunk kapitánya, Herczeg Kristóf sajnos még a bajnoki rajt előtt térdszalagszakadát szenvedett, ezért őt az egész évadra elveszítettük.

A körmendi U21-esek jelenleg 5/3-as mérleggel az ötödik helyen állnak az A-csoport tabelláján. (Az első négy helyezett az alapszakasz végén automatikusan bejut az országos döntőbe, az ötödik-hatodik pedig selejtezőt játszik a B-csoport legjobbjaival a nyolcas döntő fennmaradó helyeiért.)

Ha ez netán nem jönne össze, és csak az ötödik vagy hatodik helyen végzünk, akkor sem fogunk a kardunkba dőlni. Annak is nagyon fogunk örülni, ha a keresztjátékot sikeresen megvívva leszünk majd ott a legjobbak között. Összességében elégedettek lehetünk az eddigi szereplésünkkel, mert a Pécs és a DEAC képében két nálunk esélyesebb csapattól kaptunk ki, egyedül az ASE elleni vereség miatt lehet hiányérzetünk, mivel azon a meccsen nagyon rosszul teljesítettünk. A másik öt meccsen viszont alapvetően jól játszottunk, és sikerült hozni a győzelmeket is."

(Kiemelt képen: Schmera Gergely Forrás: Egis Körmend)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
3 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
4 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
20 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
2026.02.02. 09:50
Ezek is érdekelhetik