Kézilabda: több fiatal is gólerősen kezdett a férfi NB I-ben

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 09:25
null
Sorra vettük, mely utánpótláskorú kézilabdázók értéke már el a tízgólos határt a férfi NB I első öt fordulója után.

A férfi kézilabda NB I 14 csapatos mezőnyének nagyobbik része legfeljebb epizódszereplőkként számít az utánpótláskorú, vagyis 2004-es vagy annál későbbi születésű játékosaira. Ettől függetlenül persze vannak olyan ifjú sportolók, akikre fontos szerepet osztanak a klubjukban, többen ráadásul eredményesen, gólerősen kezdték meg a 2024–2025-ös idényt; őket szedtük most össze egy cikkben.

A képzeletbeli határt öt fordulót követően tíz gólnál húztuk meg, és örömmel jelentjük, hogy számos játékos ugrotta már meg ezt az akadályt, igaz, a listánkat javarészt egy együttes „tölti fel”.

Ez pedig nem más, mint – a szokásoknak megfelelően – a legtöbb utánpótláskorú játékost bevető, mondhatni rájuk építkező NEKA, amely az előző évadban az utolsó előtti helyen zárt, mégsem esett ki az NB I-ből, ugyanis a másodosztály két feljutója közül csak az egyik, az ETO University vállalta az élvonalbeli szereplést. A Sótonyi László vezetőedző által irányított balatonbogláriak nem szeretnének újra ebbe a helyzetbe kerülni: az öt eddigi meccsükből kettőt megnyerve jelenleg a 9. helyen állnak, a legutóbbi körben a Budakalászt verték meg izgalmas hajrá után. A két siker kiharcolásában kulcsszereplő volt a 2005-ös születésű

Tóth Levente, aki öt találkozó után már 25 gólnál tart, így ő a legeredményeseb utánpótláskorú a bajnokságban.

A csapattársai közül az egyaránt 2004-es Kovács Tamás (17/5), Kathi Sándor (15/5) és Molnár Robin (12/4) szintén jól termel, ahogyan a 2006-os Gazsó Péter (16/5) is fontos találatokkal jelentkezik.

A világklasszisokkal teletűzdelt Veszprém hibátlan mérleggel, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva követi a tabellaelső Szegedet; a veszprémieknél mind az öt találkozón pályára került az ifjúsági korú, 2006-os Hoffmann Balázs, aki 13 gólt tett eddig a közösbe, láthatóan nem illetődött meg a kapott lehetőségtől.

Hoffmann Balázs Forrás: Veszprém HC

Az előző idény U20-as gólkirálya, Urbán-Patocskai Csongor is jól alkalmazkodott az új helyzethez, vagyis hogy immár a Balatonfüred első csapatában bizonyíthat: három meccs után 11 gólnál tart, heteseket is bíznak rá, fontos eleme lehet a jövőben a füredi klubnak.

(Kiemelt képünkön: Tóth Levente lő Forrás: Tompos Gábor/NEKA)

 

 

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Röplabda: vereséggel zárta a magyar válogatott az U16-os leány Eb-t

Utánpótlássport
4 órája

Vízilabda: negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Asztalitenisz: érmes esélyek az ostravai ifjúsági és serdülő Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Kosárlabda: a 9-12. helyért folytatják az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Atlétika: népes magyar csapat utazik a bergeni U23-as Eb-re

Utánpótlássport
13 órája

Kosárlabda: pénteken startol a jereváni B-divíziós U20-as férfi Eb

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: megszerezte első győzelmét az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:46
Ezek is érdekelhetik