Kézilabda: külföldi túrák előtt a korosztályos leányválogatottak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 19:23
null
A junior leány kézilabda-válogatott Németországba, az ifjúsági pedig Romániába utazik a következő felkészülési héten.

Nem kellett sokat várni, hogy az őszi szezon második összetartása is eljöjjön a korosztályos leány kézilabda-válogatottaknak. A szakág fiataljai szeptember végén már találkoztak: emlékezhetünk, a juniorok (2006-2007-esek) Gyálon edzettek, hogy az utolsó napon megmérkőzzenek a felnőtt NB I-es Vasas csapatával, az ifjúságiak (2008-2009) Győrben dolgoztak, a serdülők (2010-2011) pedig Balatonbogláron vettek részt nagy létszámban válogatón.

A nyár végén az előzetes tervekhez képest, Szilágyi Zoltán a felnőttválogatotthoz történő csatlakozása miatt Bohus Beáta maradt a legidősebbek szövetségi edzője, ahogyan Kun Attila is tovább dolgozik a 2008-as és 2009-es lányokkal. A serdülők élére Pigniczki Krisztina került.

De vissza a már említett második összetartáshoz:

a juniorok Dabason készülnek a jövő hét első felében, majd elutaznak Németországba, ahol a házigazdákkal pénteken és szombaton is megmérkőznek.

Még nagyobb feladat vár

az ifjúságiakra, akik a szegedi edzéseket követően Románia felé veszik az irányt, hogy részt vegyenek a Carpathia-kupán;

a mezőnyben a román együttes mellett a szlovénok és a csehek is ott lesznek.

A serdülőkre érthető módon nem vár felkészülési meccs, az első őszi edzőtáborhoz képest viszont már szűkebb kerettel dolgozik majd a Pigniczki vezette stáb, amely Gyálon figyeli majd árgus szemekkel a válogatottságért küzdő kézilabdázókat.

Az évad célversenyei jövő nyáron érkeznek majd, a juniorokra és az ifjúságiakra is Európa-bajnokság vár.

(Kiemelt képünkön: az ifjúsági leányválogatott Románia felé veszi az irányt Forrás: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Röplabda: vereség Törökország ellen az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Birkózás: Arsunkaev Musza ezüstérmes a caorlei U20-as Eb záró napján

Utánpótlássport
6 órája

Úszás: Bagi Zoltán ötödik lett a zárónapon

Utánpótlássport
6 órája

Kajak-kenu: 34 éremmel zártak a magyarok az U23-as és ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Vízilabda: bajnok lett a Barcelonetával a 14 éves Toma Kornél

Utánpótlássport
11 órája

Strandkézilabda: bronzmeccset játszhat az U17-es fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: rajtol az U16-os fiúk Európa-bajnoksága Isztambulban

Utánpótlássport
18 órája
Ezek is érdekelhetik