Kézilabda: a felnőttek között is bizonyítanak a lányok

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.12. 09:06
null
Az utánpótlás képviselői közül többen is „berobbantak” a női kézilabda NB I jelenlegi idényében.

Az egyik, ha nem a legnagyobb akadály egy sportoló pályafutásában, amikor az utánpótláséveket követően eljön az idő és a lehetőség, hogy belépjen a felnőttmezőny kapuján. Persze, nemcsak belépésről van szó a célok között, hanem tartós megragadásról.

Nincs ez másképp a kézilabdázók esetében sem,

a leányszakág képviselői közül pedig többen sikerrel léptek fel az emlegetett lépcsőfokra, az elmúlt hónapokban letették a névjegyüket az NB I-ben.

A legkevésbé meglepő talán az FTC irányítójának, Simon Petrának a remeklése, hiszen ő 2022 tavaszán már bemutatkozott a felnőttélvonalban, az előző évadot pedig az MTK kölcsönjátékosaként végigjátszotta az NB I-ben, 19 meccsen 80 gólt szerezve. Simon a korosztályos nemzeti válogatottban is rendre kiemelkedőt nyújtott, Eb-aranyak és vb-bronz mutatja a benne és a társaiban rejlő potenciált, így egy év után vissza is tért a Fradiba, amelynek fontos szereplője lett a 2023-2024-es idényben. Az FTC színeiben sem lassított, tavaly pedig már a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott, amelynek azóta stabil tagja, így már vb-n is pályára léphetett, jelenleg pedig az olimpiai részvételért küzd Debrecenben.

A juniorválogatottban Simon csapattársaként játszó Farkas Júlia (Győri ETO) és Csernyánszki Liliána (DVSC-Schaeffler) is sok játéklehetőséget kap, ráadásul társukhoz hasonlóanebben az évadban a Bajnokok Ligájában is megmutathatta a tudását.

Az említett, Szilágyi Zoltán vezette nemzeti csapatból egyébként szinte mindenki az NB i-ben pallérozódik, nem is véletlenül, de olyanra is volt példa, hogy valaki a felnőttélvonalban mutatott produkciójával verekedte be magát a juniorválogatottba.

A javarészt utánpótláskorú játékosokból álló NEKA csapatában számos kézis mutatta meg az elmúlt időszakban, hogy nem illetődik meg a legjobbak között, a balatonbogláriak a jó teljesítményükkel pedig akár a bennmaradást is megcsíphetik az évad végén. Az együttes húzóemberévé nőtte ki magát a 2005-ös születésű Faragó Lea: az átlövő 15 meccsen 85-ször talált be, ahhoz képest, hogy az előző évadban még kiegészítő emberként ismerkedett az NB I közegével. A produkciójával pedig kiérdemelte, hogy Szilágyi a legutóbbi válogatott összetartásokra neki is meghívót küldött, és jó eséllyel a nyári korosztályos világbajnokságon is láthatjuk majd.

Az emlegetett játékosokon kívül is számos remeklő fiatalt tudunk kiemelni az NB I-ből: a múlt nyáron a Praktiker-Váchoz szerződő átlövő, Csíkos Luca is megtalálta a számításait új állomáshelyén, ráadásul a felnőttélvonal mellett az Európa-ligában is megmutathatta a tudását, Varga Emília pedig a Mosonmagyaróvár remekléséből veszi ki a részét; ő szintén bizonyíthatott a nemzetközi kupaporondon.

(Kiemelt képünkön: Faragó Lea Fotó: NEKA)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Vízilabda: nincs már hibátlan csapat a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
18 órája

CECJM-mérleg: 33 magyar úszóérem, benne 13 arany

Utánpótlássport
21 órája

Tóth István: Minden gyerek tehetséges valamiben

Utánpótlássport
Tegnap, 11:17

A jövő sztárjai: Zámbori Hanna, Bagaméri Bence

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Vívás: az esélyesek nyerték a kadét párbajtőrözők ob-ját

Utánpótlássport
2025.11.30. 20:43

Asztalitenisz: elmaradt a bravúr a kolozsvári korosztályos vb-n

Utánpótlássport
2025.11.30. 19:16

Velikovszki Zsolt: A legnagyobb cél az NFL!

Utánpótlássport
2025.11.30. 16:55
Ezek is érdekelhetik