Cselgáncs: Vas Mira önmagát is meglepte a teplicei ifi Ek-győzelemmel

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.04.12. 14:29
null
Az újpestiek 15 éves cselgáncsozója, Vas Mira (52 kg) mindeddig veretlen az ifjúsági Európa-kupa-versenyeken: a tavalyi győri sikere után legutóbb Teplicében is győzött.

Mint arról beszámoltunk, a magyar fiatal dzsúdósok négy éremmel – közte egy arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal – tértek haza a csehországi Teplicében rendezett ifjúsági Európa-kupa-versenyről. A mieink egyetlen elsősége Vas Mira nevéhez fűződött, aki nem talált legyőzőre az 52 kilósok súlycsoportjában. Az UTE 2008-as születésű reménysége sorrendben ukrán, török, izraeli, ausztrál, majd újabb ukrán ellenfelet vert, és állhatott fel végül a dobogó lefelső fokára.

A Tóth Viktor, Márczy Zoltán edzőpáros tanítványa

rövid pályafutása alatt még csak két korosztályos Európa-kupa-versenyen lépett tatamira, ám azokon egyaránt aranyérmet szerzett,

ugyanis a mostani diadalt megelőzően a tavaly novemberi, győri Ek-viadalon szintén az első helyen végzett.

„A győri győzelmem után sajnos kisebb hullámvölgybe kerültem, mert a régi sérülésem ismét kiújult, és nem tudtam megfelelően készülni. Egy darabig egyáltalán nem edzhettem, illetve edzőtáborokat is ki kellett hagynom, emiatt az elmúlt hónapokban alig indultam versenyen. A teplicei Európa-kupa-verseny előtt sem volt igazán biztató a helyzet, mert úgy éreztem, a kihagyást követen még viszonylag kevés edzés van a hátam mögött ahhoz, hogy jól teljesítsek" – nyilatkozta a 15 esztendős Vas az Utánpótlássportnak.

Vas Mira (balról a második) nagy lépést tett az Eb-kvalifikáció felé a teplicei sikerével Forrás: EJU

„Ráadásul első körben még a fogyasztás is komoly megugrandó akadályt jelentett. Sokáig emiatt aggódtam leginkább, nem is a versenyzés járt a fejemben, de végül sikerült hoznom a súlyt, és jó állapotban éreztem magam a verseny napján is. A viszontagságos felkészülés és az erős sorsolás ismeretében nem támasztottam magam felé különösebb elvárásokat Teplicében, csak próbáltam meccsről meccsre haladni, és élvezni a dzsúdót.

Összességében még saját magamat is megleptem a győzelemmel. Ez a siker mindenképpen nagy önbizalomlöketet ad a folytatásra!"

Mirát legközelebb a májusi, lengyelországi állomáson láthatjuk az Európa-kupa-sorozatban. Továbbá a most megszerzett ranglistapontjainak köszönhetően szinte biztosan ott lesz majd a júniusi, bulgáriai korosztályos Eb-n is.

(Kiemelt képen: Vas Mira, és edzői, Tóth Viktor (balra) és Márczy Zoltán)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: tizenegy magyar érem a korosztályos vb-n pénteken

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
15 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
18 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:46

Kosárlabda: megkezdődik az U20-as női Európa-bajnokság Litvániában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
2026.07.02. 21:31
Ezek is érdekelhetik