Kosárlabda: Halmai Dániel nem illetődik meg a nagyobb felelősségtől

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.14. 14:26
null
A kaposváriak 19 éves irányítója, Halmai Dániel a felnőtt első osztályú kosárlabda-bajnokság legjobb formában lévő U20-as játékosa az elmúlt hetekben.

Mint arról nemrég írtunk, a kaposvári Szőke Bálint (19) megérett a nagyobb szerepre az NB I/A-csoportban, ugyanakkor a somogyiak élvonalbeli együttesében nem ő az egyetlen utánpótláskorú kosaras, aki az elmúlt időszakban jó formában játszik, a 2004-es születésű Halmai Dániel szintén rendre jó teljesítménnyel véteti észre magát. Az U20-as válogatott irányító a legutóbbi hat fordulót vizsgálva meccsenként 7,2 pontot, 1,7 lepattanót, 1,7 gólpasszt és 10,2-es VAL-mutatót átlagol, s ezzel pillanatnyilag a legjobb formában lévő U20-as játékos a felnőtt első osztályban.

„Az évad közben a csapat élén edzőváltás történt, amely után stabilan egyre több játékidőt kezdtem el kapni, eleinte tíz perc körül, majd amikor már jobban ment a játék, ez felkúszott akár tizenöt-húsz percre is – kezdte Halmai az Utánpótlássportnak. – Védekezésben az elmúlt időszakban nagy fejlődésen mentem keresztül, próbálok agresszívabban, keményebben fellépni, de persze úgy, hogy közben ne kövessek el könnyelmű, felesleges faultokat  korábban sajnos gyakran szenvedtem azzal, hogy a meccseken hamar faultproblémákba keveredtem, de azt gondolom, ezen a téren is sokat javultam, és igyekszem elkerülni ezeket a helyzeteket.

Az edzőktől és a csapattársaktól is megkapom a kellő támogatást, így bátrabban merek vállalkozni."

Forrás: Kométa Kaposvári KK

Elmondta, hogy a februári, Alba Fehérvár elleni volt az eddigi legemlékezetesebb mérkőzése, a Kaposvár ekkor bravúros győzelmet (92–89) aratva, hazai pályán múlta felül a tavalyi ezüstérmest, ráadásul

Dániel a sikerből karriercsúcsot jelentő 14 ponttal – közte két triplával – vette ki a részét.

„A legfontosabb számomra az, hogy ezután is minél több időt tudjak a pályán tölteni, és a jó teljesítménnyel segítsem a csapatot  ha a szükség úgy hozza, akkor a védekezésemmel, vagy éppen a másik oldalon, gólpasszokkal és pontokkal. Most a tizenharmadik helyen állunk a tabellán, de még megvan az esélyünk a rájátszásba jutásra, vagyis a legjobb nyolc közé kerülésre. Jelenleg csak ez lebeg a szemem előtt, hogy ezt elérjük a csapattal."

(Kiemelt kép forrása: Kométa Kaposvári KK)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
9 órája

Úszás: Szegeden vizsgáztak a 15-16 évesek

Utánpótlássport
14 órája

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
14 órája

Birkózás: Juhász György ötödik lett az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 20:31

Vízilabda: sima magyar győzelem az U20-as vb nyitányán

Utánpótlássport
2025.06.14. 19:32

„Az a legjobb a fociban, amikor nálam van a labda” – Szoboszlaiékkal zárta le az idényt a 13 éves tehetség

Minden más foci
2025.06.14. 19:18

Hegyifutás: Juhász Dorottya ezüstérmes az U18-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 18:44
Ezek is érdekelhetik