Jégkorong: a BJA nyerte meg az U18-as bajnokságot

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.30. 11:08
null
A hazai pályán aratott magabiztos siker után a Budapest Jégkorong Akadémia csapata a FEHA19 vendégeként, Fehérváron is győzött, és ezzel megnyerte az U18-as bajnokság döntőjét.

Péntek este véget ért az U18-as jégkorongbajnokság fináléja a Budapest Jégkorong Akadémia és a fehérvári FEHA19 együttese között. A csütörtöki, első összecsapáson a hazai pályán szereplő BJA 4–0-ra nyert a Tüskecsarnokban, így Luciano Basile tanítványai előtt megnyílt az esély, hogy másnap idegenben már le is zárják a párharcot.

A hatodik percben Lobenwein Bálint révén ezúttal is a fővárosiak szerezték meg a vezetést. Majd a második harmadik végén gyors gólváltás következett: előbb Pallag-Bozsák Róbert találatával egyenlített a Fehérvár, mígnem Konobelj Tristan ismét előnyhöz juttatta a vendégeket (1–2).

A záró felvonásban aztán Lobenwein Bálint (másodjára) és Dobos Boldizsár is betalált (1–4), és döntötte el a meccset.

is betalált (1–4), és döntötte el a meccset.

Ugyanis az utolsó percekben még Pallag-Bozsáknak sikerült dupláznia (3–4), s így mesterhármassal zárta a találkozót, de a FEHA19-nek végül ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

A BJA két mérkőzésen megnyerte a párharcot, és U18-as magyar bajnoki címet ünnepelhetett.

A BJA nyerte meg az U18-as bajnokságot Forrás: BJA

Korábban a Budapest Jégkorong Akadémia az osztrák korosztályos bajnokság rájátszásában is a legjobb magyar csapatként zárt, miután a Salzburg és a Klagenfurt mögött a harmadik helyen végzett.

Az U18-as magyar bajnoki harmadik helyet végül a bronzcsatát megnyerő Újpest szerezte meg, míg a Vasas lett a negyedik.

A rájátszás végeztével az ifjúsági korosztály legjobbjainak nem sok pihenője akad, ugyanis húsvéthétfőtől már az U18-as válogatottban lesz jelenésük a Tüskecsarnokban. A Svasznek Bence vezette nemzeti együttes április elsején megkezdi a felkészülését az április 14-én rajtoló, dániai divízió I/A-csoportos világbajnokságra.

Az U18-as bajnoki döntőben érdekelt csapatokat tekintve a BJA-ból ketten, a Fehérvárból négyen kaptak meghívót a bő keretbe. A teljes névsor ITT megtekinthető.

(Kiemelt képet készítette: Várhegyi Erna/BJA)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
8 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
19 órája

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04

Úszás: klasszisok mentorszerepben

Utánpótlássport
2026.02.01. 09:04

Vívás: a párbajtőröző Balázs Bence bronzérmes a kairói junior-vk-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 20:54
Ezek is érdekelhetik