MTI/NSO 2016.04.07 17:11 Frissítve: 2016.04.07 20:09

Úszás: Kiss László lemondott kapitányi tisztségéről

Lemondott Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. A szakember csütörtöki közleményében tudatta elhatározását az MTI-vel.

Kiss László megint lemondott (Fotó: Veres Viktor, archív)

„A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről” – írta Kiss László.

Kissről kedden a privatkopo.hu internetes portál azt írta: 1961-ben két másik úszóval közösen megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

„Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, aztán kaptam az élettől egy új lehetőséget, és én éltem vele" – nyilatkozta a Népszabadságnak Kiss az 55 évvel korábbi eset kapcsán.

A Magyar Úszószövetség illetékes grémiumai szerdán úgy döntöttek, hogy továbbra is bizalmat szavaznak a szövetségi kapitánynak, aki egy nappal később mégis lemondott posztjáról.

„Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el” – hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: „idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette".

„Én ugyanaz az ember vagyok, mint aki egy héttel vagy 50 évvel ezelőtt voltam! Világéletemben tisztességesen, a munkámért és ezáltal a magyar sportért éltem. Az elmúlt napokban számtalan helyről kaptam megerősítést és bizalmat, melyet őszintén köszönök azoknak, akik nemcsak a jóban, hanem a rosszban is kitartottak és kiálltak mellettem" – tette hozzá.

„Szembesülnöm kellett azonban azzal – folytatódik a közlemény –, hogy tevékenységemet és személyemet jelenleg az ellenem folytatott sajtóhadjáratnak köszönhetően olyan mértékű közfelháborodás övezi, amely súlyosan megosztotta a sportszerető embereket. Jelenleg nem vizsgálom, hogy kinek és miért állhatott érdekében személyem ilyen fokú lejáratása és a korabeli híradásokban már közzétett esemény ismételt felelevenítése.”

Kiss László kitért rá, hogy kapitányi tevékenységét eredetileg is csak a 2016-os riói olimpiai játékokig kívánta ellátni. Úgy gondolja azonban, hogy a jelen körülmények között – személye megosztó voltára tekintettel – nem tud hasznára lenni sem a magyar úszóválogatottnak, sem pedig az olimpiai csapatnak.

„Fentiekre tekintettel úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről. A Magyar Olimpiai Csapatnak sok sikert kívánok a riói olimpiai játékokra!" – zárta sorait a szakember.

A MÚSZ részéről Hargitay András elnökségi tag, utánpótlás-kapitány az MTI-nek elmondta, hogy Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke Triesztbe, a férfi vízilabda olimpiai selejtező színhelyére utazott, ahol a nemzetközi és az európai szövetség vezetőivel folytat megbeszéléseket. A MÚSZ az elnök hazaérkezése után foglal majd állást a történtekkel kapcsolatban.

Ugyanakkor a szövetség közleményt adott ki.

„A szövetség szeretne hitelt adni neki, ugyanakkor a kapitány a kialakult helyzetben levette a terhet a vállakról azzal, hogy csütörtökön lemondott: mindenekelőtt azért, hogy ezzel is segítse a sportág érdekeit, megteremtse a szükséges nyugalmat, hogy újfent a versenyzőkre, a feladatokra irányuljon a figyelem négy hónappal az olimpia, illetve alig több mint egy esztendővel a 2017. évi budapesti világbajnokság előtt – és hogy újfent jogos elismerésben részesüljenek mindazok, akik sokat tettek és tesznek a magyar úszósportért” – olvasható a közleményben.

A maga nemében unikum, hogy Kiss három hónapon belül kétszer mondott le ugyanarról a posztról. Idén január 7-én a Hosszú Katinka-ügy miatt köszönt el. Akkor azzal indokolta lépését, hogy megalázó helyzetbe került Hosszú sajtótájékoztatóján, de aztán meggyőzték a maradásról

Közben a szövetség egyik szponzora, a KÉSZ Csoport visszavonta támogatását az MÚSZ-től, mert megítélése szerint a Kiss László személye körüli botránnyal a szervezet elveszítette feddhetetlenségét.

2023.09.07 19:16:15

Úszás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ma úgy látom, hogy az a vb nemcsak a sorban első esemény, hanem ennek az alapsportágnak a müncheni olimpiával ('72) kezdődő és a következő években kibomló »szintlépése« volt a nagyvilág szeme láttára immár.

2023.08.11 23:48:01

Úszás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. No de ne csak a 2024-es ötkarikás szemüveg optikáján át nézzük ezeket a világbajnoki győzelmeket, már csak azért se, mert bőven hordoznak magukban más érdekességet is – az első helyezés és a siker kínálta alapvetésen túl persze. Például azt, hogy bár javarészt klasszikus, hagyományos sikerszámainkban születtek, többségük hosszú várakozási idő elteltével került ismét »magyar fennhatóságunk alá«.

2023.08.04 20:56:23

Úszás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Mindenki Párizsra figyel tehát, ám hogy a mostani és a 2024 nyári időpont közé erőszakolt februári világbajnoksággal és májusi Eb-vel mi lesz – hogy lehet észszerűen túlélni őket –, nem tudom. Ha rajtam múlna, mindkettőt kihagynám, de hát a kvalifikáció, meg persze muszáj versenynek lennie. Hiába, vén vagyok, s a Széchy-korszak elején rögzültek a sportággal kapcsolatos reflexeim, reményeim.

2023.07.30 22:03:26

Úszás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Kós országos rekordjával üzent: »Nyugi, itt vagyok, van remény!«