BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2021.09.25 22:56 Frissítve: 2021.09.27 00:11

Forradalmi helyzet – Ballai Attila publicisztikája

 

A pici gyermek még szilárdan hiszi, hogy apuci mindent tud, ám tíz év múlva már úgy véli, azért apának sincs feltétlenül igaza, majd hamar eljön az idő, amikor arra panaszkodik, hogy a „fater” semmiben sem érti meg. Megint egy évtized múltán csendben elismeri, hogy apa bizony sok mindent tisztán lát, végül egyszer csak felsóhajt: „Szegény jó apám, ha élne, most biztos lenne egy hasznos tanácsa.” Két, a húsz felé közelítő sportoló leány édesapjaként ezúton is tudatom, hogy az első fázison túljutottunk, a másodikban derékig benne vagyunk, szerintem a harmadikat átugorjuk, így a negyedik felismerése is okafogyottá válik, az ötödik pedig, remélem, még nagyon messze lesz.

 
Kizárólag hálával és köszönettel tartozom Selmeci Attilának –

Természetesen nem a Családi lapba írom ezt a publicisztikát, az előbbi felütés mellett az szól, hogy a szülő-gyermek és az edző-tanítvány viszony számos hasonlóságot mutat, még ciklikusságában is. Azzal az alapvető különbséggel, hogy előbbi kapcsolatban nem választhat és nem is cserélhet az ember, utóbbiban azonban igen. Ezért ama bizonyos harmadik fázisba érve gyakran meg is teszi, mint most éppen Milák Kristóf. A 200 méteres pillangóúszás tokiói olimpiai bajnoka nyolcévi közös munka után hagyta el mesterét, Selmeci Attilát, és Virth Balázshoz igazolt.

Hajdan ilyesmi szinte elképzelhetetlen lett volna, akkoriban ugyanis a manapság divatos, a sportoló és szülei részéről történő választás helyett gyakorlatilag kizárólag kiválasztás zajlott. Az iskolában, a szakkörön, a toborzón a tesitanár, az edző vagy a játékosmegfigyelő kiszúrta a tehetséget, és eldöntötte, milyen sportágban, mely klubban, kinek a keze, irányítása alatt kezdjen sportolni. Azokban az időkben persze otthon is egyértelműen a papa és a mama volt az úr, az iskolában pedig a pedagógus. Mára ez mindenütt megváltozott, de ezen révedezni is felesleges, helyesebben tesszük, ha az új felállást külső adottságként fogadjuk el, és cselekedeteinket, ítéleteinket ehhez igazítjuk.

Folytassuk tehát azzal, hogy az edző és versenyző közti törés számos okból, mindkét fél részéről bekövetkezhet. Szakmai bizalomvesztés, a kapcsolat kiürülése éppen úgy vezethet ide, mint a bántóan gyenge vagy a kiemelkedő szereplés, eredmény. Mindkét esetben megkérdőjeleződhet ugyanis az edző tekintélye, kizárólagossága. Az elsőben azért, mert a tanítvány úgy gondolja, annyira talán nem is ért hozzá, mint korábban hitte, vagy mert más típusú munkára van szüksége, a másodikban azért, mert úgy tűnhet, megy itt minden, mint a karikacsapás, nem kell ebbe állandóan „kívülről bele­okoskodni”.
Vagy egyszerűen csak felnő a „kis ügyes”, de ezt a mester nem hajlandó észrevenni. Az ígéretből, a tehetségből beérett, eredményes klasszis nő ki, és a siker felé vezető úton elvégzett iszonyatos mennyiségű munka kikényszerítése utólag sérelemmé válik. Az ünnepelt sztár úgy érzi, addig mellékszereplő volt a saját életében, de ebből egyszer s mindenkorra elég. Nem főnök kell neki, legfeljebb partner.

Mindezzel a szocialista történetírásban meglepően pontosan ábrázolt forradalmi helyzet áll elő: az uralkodók (a sportban az edzők, vezetők) a régi módon akarnak kormányozni, az alattvalók (a sportolók) ellenben már nem akarnak a régi módon élni.

Ez nemhogy nem Milák–Selmeci-, nem is úszósajátosság. 2007 nyarán Görbicz Anita és Róth Kálmán kapcsolatában is lejátszódott valami hasonló, de mindkét fél dicséretére szóljon, ezt utóbb felismerték, és sokkal fontosabbnak tartották mindazt, ami összeköti őket, mint azt, ami egy konkrét élethelyzetben szétválasztotta.

Keservesebb véget ért, hogy Repka Attila barcelonai győzelme után nem klubtrénerét és olimpiai felkészítőjét, Gutman Józsefet jelölte edzői életjáradékra, mert mire felért a csúcsra, éppen torkig lett azzal, aki bizonyára a birkózásban is különlegesen keménynek számító eszközökkel sanyargatva vitte fel őt oda. Gutman a Legfőbb Ügyészségig ment az igazáért – és az azzal járó mintegy 15 millió forintjáért –, de hiába.

Visszatérve az úszáshoz, egyszer csak Rózsa Norbert is elhagyta Széchyt. 1996-os, atlantai aranyérméről kijelentette, mindent Tamás bácsinak köszönhet, ám az 1998-as vb csalódása után hirtelen átpártolt Nagy Józsefhez. Engedtessék meg nekem ennyi, folyamatosan testközelből nézve az úszópápa ekkor már valóban fáradni látszott, ám 2000 tavaszán Rózsa mégis visszatért hozzá, és ő vissza is fogadta.

Valamivel ezt megelőzően még Kovács Ágnes és Kiss László között is majdnem kenyértörésre került sor, és bár az végül elmaradt, a 200 mellen 1997 óta verhetetlen klasszis elkezdett a saját – legalábbis nem a mestere, hanem a környezete – feje után menni. Meggyőződésem, hogy a 2000-es helsinki Eb-n elszenvedett veresége kellett a néhány hónappal későbbi, sydneyi elsőségéhez. A kontinenstornán ugyanis új taktikával rukkolt ki, pontosabban úgy határozott, elég a taktikázásból: a korábbiaktól eltérően rajt-cél elsőségre készült. Vezetett is végig, egészen az utolsó méterekig, majdnem a benyú­lásig. Ekkor azonban kilenc századdal elé férkőzött a román Beatrice Caslaru. Ott voltam Helsinkiben, és nem feledem, Kiss szemében szinte azt láttam, örül. Nem a káröröm fénye volt ez, hanem a reményé: az öngyilkos roham helyett az olimpián megint jöhet a tervezés, a stratégia. Jött is. Ági Sydneyben fél távnál ötödik, 150 után harmadik, még 195 méternél is második volt, de a falat és álmai beteljesülését már az amerikai Kristy Kowal előtt érte el. Kiss Lacival a kormányrúdnál.

Félreértés ne essék, a fentiekért senkit sem kárhoztatok. Aktív éveiben Görbicz Anitát, Rózsa Norbertet és Kovács Ágit is közelről ismertem, nemcsak rendkívüli sportolóknak, hanem különleges, kiváló személyiségeknek is tartottam őket. A harmadik évezred professzionális versenysportja azonban nem a harmónia világa, hanem testet-lelket folyamatos próbára kényszerítő, kimerítő hajsza, ami óhatatlanul konfliktusokat szül. És a hajszoltnak a hajcsárból egyszer csak elege lesz, miközben utóbbi is joggal hiszi, mondja: én mindent jól, legalábbis a legjobb szándékkal csináltam, és mindent kizárólag az ő érdekében tettem.

Selmeci Attila szavaiból is ez süt. A 24.hu-nak adott interjújában többek között kifejtette, hogy a tizennégy éves korától „végtelenül kezelhető, csöndes, már-már szófukar, visszafogott” Milák Kristóf a 2019-es világcsúcsa óta megváltozott, önfejű, makacs lett, nem fogadta el a tanácsait, hiányzott belőle az igazi nagyokat mindig jellemző, a sportággal, az edzővel és a társakkal szembeni alázat. Az Indexnek nyilatkozva maga Kristóf édesapja ismerte el, hogy a kicsi korában a tehetsége miatt rendre a nagyobbakkal készülő, és állandó „csesztetéseiknek” kitett fia zárkózott, magányos, magának való gyerek lett, edzői szemmel a vele töltött évek háromszorosan számítanak. Aztán ez a sok tüskétől sebzett, befelé forduló srác egyszer csak a világ tetején találta magát. Hát persze hogy onnan egészen más kép tárult a szeme elé – másképp látta a mellette jóban-rosszban kitartó edzőjét is.
Vigaszképpen, ha egyáltalán szükséges, álljon itt egy történelmi párhuzam azoknak, akik úgy érzik, a legnagyobb ínségben mindenüket odaadták, aztán amint jóra, sőt csodálatosra fordultak a dolgok, már nem volt szükség rájuk.

Winston Churchill a brit történelem legsúlyosabb időszakában, 1940 májusában vette át a puhány Neville Chamberlaintől az Egyesült Királyság miniszterelnöki tisztét, és nem ígérhetett mást népének, mint vért, verejtéket és könnyeket. No meg persze az áldozatokért cserébe a győzelmet. Miután mindezt betartotta, oroszlánrészt vállalva a második világháború megnyerésében, az 1945. júliusi választásokon vereséget szenvedett a hozzá semmiben sem mérhető Clement Attlee-től. Az emberek ugyanis utólag már nemcsak a győzelmet, hanem a vért, a verejtéket és a könnyeket is a személyéhez társították, és egyikből sem kértek többet. De 1951 őszén visszaszavazták a miniszterelnöki székbe, és érdeme, hírneve mindmáig csorbítatlan, múlhatatlan.

Hiszen hozhat bármit a jelen, tartogathat bármit a jövő, a múlt már nem változik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2021.10.15 18:10:15

Úszás KOVÁCS ERIKA

Gyurta Dániel és Kapás Boglárka után Milák Kristóf is mesterének választotta a 43 éves edzőt.

2021.10.01 19:59:25

Úszás KOVÁCS ERIKA

„Kezdem megérteni és elhinni, mit értem el” ● „Haragszom Turi Györgyre!” ● „Szerettem úszni”.

2021.09.25 20:45:16

Úszás BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A harmadik évezred professzionális versenysportja azonban nem a harmónia világa, hanem testet-lelket folyamatos próbára kényszerítő, kimerítő hajsza, ami óhatatlanul konfliktusokat szül.

2021.09.20 11:24:53

Úszás SZABÓ GÁBOR

Az olimpiai bajnok Csik Ferenc nagy hatású beszéde az 1938-as eucharisztikus kongresszuson.

2021.09.11 21:10:42

Úszás BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A kötelező gratuláción túl egyetlen szót sem ejtett a legyőzőjéről, saját magáról ellenben kijelentette: bár eredetileg úgy tervezte, visszavonul, de ezt vesztesen nem teheti meg, folytatja az atlantai olimpiáig.