„Megnyertem ezt a versenyt” – daganatos betegségéről vallott Kovács Ágnes

R. D. P.R. D. P.
2026.07.14. 07:35
null
Kovács Ágnes felfedte, miért kerülte a nyilvánosságot az elmúlt két évben (Fotó: Kovács Péter)
Facebook-bejegyzésben vallott az elmúlt két év nehéz időszakáról Kovács Ágnes. A sydney-i olimpia mellúszóbajnoka (200 méter) felfedte, hogy 2024-ben follikuláris pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála, de a kezelések után ma már kijelentheti: sikerült legyőznie a betegséget.

„Ma van a születésnapom. Azonban az élet úgy hozta, hogy időközben lett egy második is” – kezdte hétfő esti bejegyzését az olimpiai bajnok, aki szerint az elmúlt időszak valódi újjászületést jelentett számára.

Felidézte, hogy a 2024-es párizsi olimpia számára egészen más jelentést kapott.

„2024-ben képzeletben újra fejest ugrottam a mély vízbe. Ez a küzdelem ezúttal más volt, mint az eddigiek, az egyetlen versenytársamat úgy hívták: rosszindulatú daganat, az aranyérem pedig maga az élet volt. Most már, ha csak óvatosan is, de ki merem mondani: sikerült megnyernem ezt a versenyt.”

Kovács elárulta, hogy kisebbik fia még másfél éves sem volt, amikor megkapta a diagnózist.

„Miután megkaptam a sokkoló diagnózist, 4-5 napig nem igazán tudtam aludni, és az egész világ szürke lett számomra. Nem tudtam, mi fog történni velem, nem tudtam, milyen a túlélési esélyem.”

Az olimpiai bajnok hangsúlyozta, ma már pontosan tudja, milyen fontos a korai felismerés.

„Ma már átlátom azt, mennyire fontos egy rosszindulatú daganat időben történő diagnosztizálása és kezelése, mert az idő az, ami ebben a helyzetben életet menthet. (...) A félelem az egyik legnagyobb gát ebben a harcban, viszont a halogatás napról napra rontja a gyógyulási esélyeket.”

Kovács Ágnes két műtéten és két izotópos kezelésen esett át. Elmondása szerint az ötnapos izolációval járó kezelések mentálisan is rendkívül megterhelőek voltak, ráadásul a sugárzás miatt két hétig távol kellett maradnia gyermekeitől.

A legmeghatározóbb pillanat azonban az volt, amikor egy vizsgálat után megtudta, hogy a betegség nem adott áttétet.

„Jött a hír: nincs áttét! Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtek visszajönni a színek, azt éreztem, körülragyog a nap, és újra rám mosolyog az élet. (...) Itt már biztosan tudtam: meg fogok gyógyulni.”

Az egykori klasszis úszó azt is elárulta, hogy ezért tűnt el az elmúlt években a nyilvánosság elől.

„Boldogan mondhatom, hogy az idei év már tele van megújulással számomra, hiszen teljesen visszajött az energiám, és újra a régi vagyok. Illetve a régi már sosem leszek, mert a történtek után azt gondolom, egy kicsit bölcsebb, megfontoltabb, egy átalakult értékrenddel rendelkező, úgymond »frissített« verzióm tért vissza.”

Bejegyzése végén hangsúlyozta, történetét azért osztotta meg, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok és a kezelési előírások betartásának fontosságára.

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Európa-csúcs női 100 vegyesen a taskenti rövid pályás vk-viadalon

Úszás
2026.10.08. 17:22

Úszózsenik célkeresztben? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2026.10.05. 23:59

Kornyev beállította a 100 méteres gyorsúszás rövid pályás világcsúcsát

Úszás
2026.10.03. 09:53

Családon belüli erőszak gyanújával őrizetben egy francia olimpiai bajnok

Úszás
2026.10.02. 14:17

Úszás: a japánok Gyurta Danija Los Angelesben olimpiát nyerhet

Utánpótlássport
2026.10.01. 16:31

Remek idővel tért vissza a párizsi olimpia után visszavonult dél-afrikai úszósztár

Úszás
2026.09.30. 19:18

Sapka-gate: Betlehem Dávid elárulta, mi hiányzik az Európai Úszószövetség állásfoglalásából

Úszás
2026.09.29. 21:42

Visszavonult Katy Marchant olimpiai bajnok pályakerékpáros

Kerékpár
2026.09.28. 12:00