Szerencsére nem tudjuk már a saját bőrünkön, milyen volt az élet az ötvenes évek Magyarországán, de sokat elárul az akkori hétköznapokról és az élsportolók akkori lehetőségeiről Buzánszky Jenő egy nyilatkozata – amely különösen annak fényében érdekes, hogy a mai közepesen gazdag országokban is micsoda orvosi, edzői és táplálkozástudományi háttérre támaszkodhatnak az amatőr sportolók, hogy a profik által elérhető sokadig generációs szupereszközök, táplálékkiegészítők és sporteszközök garmadájáról már ne is regéljünk!
„Az eskütétel után kaptunk egy úgynevezett olimpiai csomagot. Minden héten hozta a postás. A szomszédok mindjárt jöttek bámulni, mert abban volt húsz deka téliszalámi, húsz deka krumplicukor, tíz deka sajt, tíz deka vaj, egy tejcsokoládé és vagy két narancs, vagy két banán. Irigyelt emberek voltunk, mert az átlagemberek ilyet még csak nem is láttak. Ez akkor nagy dolog volt. Nyugatra is csak sportolók utazhattak, a Himnuszt csak nemzetközi meccseken játszották, és a magyar zászló felhúzása is csak sportsiker esetén volt látható” – nyilatkozta a helsinki olimpia előtti felkészülésről és annak hátterének egy szeletéről Buzánszky Jenő (Forrás: Karle Gábor-Varga Sándor: Aranyak élőben).
Olcsó poén lenne humorizálni az akkori és a mai átlagemberek és profi sportolók több értelemben is eltérő anyagi és egyéb lehetőségein, maradjunk a lényegnél: a sport nem annyira kalória, mint inkább lélek és hozzáállás kérdése. A legszebb bizonyítéka ennek éppen az 1952-es olimpia: Buzánszky és az Aranycsapat aranyérmet szerzett, miközben a félig még romos, kommunista diktatúra alatt nyögő országból induló magyar küldöttség összesen 42 éremmel a tarsolyában tért haza.
Ennél többet csak az Egyesült Államok Egyesült (76) és a Szovjetunió (71) gyűjtött!
